Az al-Kaida "paranoia" az interneten

Vágólapra másolva!
Amerikai terrorelhárító szakértők szerint az al-Kaida hálózat közel lehet ahhoz, hogy növelje egy esetleges merénylet tragikus hatásait az internet felhasználásával - írta csütörtöki számában a The Washington Post.
Vágólapra másolva!

A terjedelmes cikk szerint az újszerű fenyegetés nem azt jelenti, hogy - hagyományos "hackerek" módjára - számítógépes vírusokkal és férgekkel akarják megbénítani a pénzügyi hálózatok működését, hanem, hogy hozzáférjenek bizonyos számítógépes irányítású infrastruktúrákhoz, így például megbénítsák (vagy megkaparintsák) gátak zsilipkapuinak a vezérlését, nagyfeszültségű elektromos távvezetékek terhelésének a szabályozását. Vannak arra utaló jelek, miszerint az al-Kaida ezt a távvezérléses károkozást robbanóanyagok párhuzamos használatával összehangoltan próbálja megvalósítani.
A szakértők szerint egy robbantással előidézett katasztrófa következményei megsokszorozódhatnak, ha egyúttal megszakítják az áramellátást, elakad a vízutánpótlás, nem működik a katasztrófaelhárító kommunikáció.
A kibernetikai terrorizmus gyakorlati eshetőségére - a lehetséges veszélyekről már korábban is folytatott elméleti viták után - tavaly késő ősszel figyeltek fel.
A kiterjedt vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy szaúd-arábiai, indonéziai, illetve pakisztáni számítógépekről "tanulmányozták" nem csupán a Szilícium-völgy térségében, hanem szerte az Egyesült Államokban a legkülönbözőbb vészriasztó telefonhálózatokat, az elektromos áram továbbítórendszereit, a víztározás és -elosztás rendszereit, a nukleáris erőműveket és a gázszolgáltatási létesítményeket.
A kutakodás egy része minden jel szerint hagyományos szabotázscselekmények előkészítését szolgálhatta, ám olyan információkhoz is igyekeztek hozzájutni a számítógépek távoli működtetői, milyen távvezérlésű eszközökkel (és az ilyen eszközök milyen programozásával) lehet beavatkozni az infrastrukturális rendszerekbe. Az ilyen távvezérlésű eszközökről számos információt találtak egyébként az amerikaiak Afganisztánban, az al-Kaida lefoglalt számítógépein.