Debütált az Intel Itanium 2 processzora

Vágólapra másolva!
A chipgyártó óriás július 8-án bejelentette legújabb, felsőkategóriás hálózati kiszolgálókba szánt processzorát, amely az Itanium 2 nevet viseli.
Vágólapra másolva!

A mai naptól vásárolható meg az Intel új, elsősorban 4-64 processzort tartalmazó nagyvállalati rendszerekhez szánt processzora. Az Itanium 2 kétféle, 900 MHz-es, illetve 1 GHz-es órajelű változatban érhető el 1,5 megabájtos, vagy 3 megabájtos lapkára integrált L3 gyorsítótárral felszerelve. Az Itanium 2 tokozása kompatibilis a processzor-család következő két generációjával is.

Forrás: ORIGO A korábban McKinley kódnevet viselő, 0,18 mikronos gyártási eljárással készülő Itanium 2 processzor a gyártó közlése szerint durván kétszeres teljesítményt nyújt az Intel tavalyi piacra dobott első 64 bites lapkájához, az Itanium 1-hez (Merced) képest, mérete kisebb, ára pedig közel azonos ez utóbbiéval.

Az Intel közlése szerint az első Itanium 2-es processzort rendszerek és szoftverek várhatóan már 2002. júliusában elérhetők lesznek, a jövő év folyamán pedig várhatóan egy sor gyártó előáll majd olyan szerverekkel és munkaállomásokkal, amelyekben már az újfajta chip lakozik.

Az Intel Itanium 2 processzort az Intel ősszel megjelenő E8870 lapkakészlete is támogatni fogja, amely 2-16 processzoros rendszerek kiszolgálására is képes.

Korábban:
Megvan a McKinley neve: Itanium 2

Kapcsolódó link:
Intel