Vizsgálják a képviselők informatikai tudását

Vágólapra másolva!
Informatikai eszközellátottságukról és számítógépes ismereteikről kell nyilatkozniuk az országgyűlési képviselőknek egy kérdőív alapján, amelynek részleteit a parlament informatikai és távközlési bizottsága csütörtöki ülésén vitatta meg.
Vágólapra másolva!

A testület egyhangúlag támogatta a politikusok információs társadalomhoz való hozzáállását firtató kezdeményezést, amely pozitív tapasztalatok esetén a bizottság szerint az első lépést jelentheti az "elektronikus parlament" kialakításához. Az országgyűlési képviselőknek a jövő héten kézbesített kérdőív alapján arra is választ kell adniuk, szándékukban áll-e a papíralapúról átállni az internetalapú információáramlásra, illetve dokumentációra. A kérdőívben olyan kérdések szerepelnek, hogy a képviselők rendelkeznek-e számítógéppel, internethozzáféréssel, a világhálóhoz csatlakoztatható mobiltelefonnal, továbbá mennyire értenek a komputerek nyelvén, milyen gyakran használják az internetet.

A bizottság csütörtöki napirendje szerint meghallgatták volna az informatikai tárca vezetőjét a távközlési szolgáltatókkal az államilag támogatott internetelérésről folytatott tárgyalások állásáról, ám a kormánypárti képviselők elutasító szavazatai miatt ezt a pontot levették a napirendről. Simon Gábor szocialista képviselő közlése szerint a tárgyalások jelenleg még nincsenek abban a szakaszban, hogy arról érdemben lehessen tájékozódni. Kovács Kálmán szakminiszter szerdán levélben jelezte Rogán Antalnak, a bizottság fideszes elnökének, hogy üzleti titoktartás miatt őszre halasztaná a beszámolót a tárgyalások eredményeiről.