Anonim netet fejlesztő hackerek

Vágólapra másolva!
A Hacktivismo nevű hackercsapat a hétvégén bejelentette: olyan internetprotokoll kidolgozásán munkálkodik, amely lehetővé teszi az anonim internetezést.
Vágólapra másolva!

A Hacktivismo a múlt vasárnap zárult New York-I H2K2 hackerkonferencián jelentette be, hogy egy kétéves fejlesztés eredményeként nemsokára egy Six/Four nevű protokollt fognak bemutatni, amely anonim internetezést tesz lehetővé. A protokoll neve egyébként az 1989. június 4-iki, pekingi Tienanmen téri vérengzésre utal. A projekt első lépéseként a csapat július 13-án elérhetővé tett honlapján egy Camera/Shy nevet viselő alkalmazást, melynek segítségével képfájlokban lehet kódolt szöveges adatokat elrejteni, illetve a rejtett üzeneteketet elolvasni.

A projektben részt vevő, Mixter nevet viselő német hacker elmondása szerint a Hacktivismo néhány héten belül be fogja mutatni új technológiáját, amely lehetővé teszi átlagos felhasználók számára, hogy saját virtuális magánhálózatokat (VPN) hozzanak létre ki, melyek működése ráadásul - a fájlcserélő hálózatokhoz, például a Gnutellához hasonlóan - decentralizált, azaz a rendszer nem igényel központi számítógépet működéséhez.

A protokoll segítségével a felhasználók anonim hálózatokat hozhatnak létre az interneten, megkerülve például a hatóságok esetleges monitorozó rendszereit.

A szervezet szerint az új protokoll nagy mértékben hozzájárulhat az online szólásszabadság kiterjesztéséhez, míg egyesek attól tartanak, hogy Six/Four a nemzetközi terrorizmus eszköze is lehet azzal, hogy teljes névtelenséget biztosít.