CuteFTP 5.0 XP - Ráncfelvarrás

Vágólapra másolva!
A CuteFTP évek óta az FTP ügyfélprogramok élvonalába tartozik. Híres volt egyszerű kezelhetőségéről, még ha az utóbbi időben funkcionalitásban le is maradt a versenytársakkal szemben. Kíváncsian vettük kézbe az új, 5.0-s változatot.
Vágólapra másolva!

Első pillantásra szembetűnő, hogy új felületet kapott a program, és bizony ez a ráncfelvarrás alaposan ráfért a régi felületre. Nem mintha funkcionálisan nem tudta volna ellátni a feladatát, de az új ruha csinosabb, jól használható. Annak ellenére, hogy visszafogott, csicsától mentes, ikonjai révén remekül belesimul a Windows XP világába. Remek az integrált húzd és dobd (drag-and-drop) képesség is, amely lehetővé teszi, hogy egyik oldalról csak áthúzzunk állományokat a másik oldalra, és ezzel már el is indul a le-, illetve feltöltés folyamata. Persze nemcsak a felületet varázsolták újjá: az újraírt motor a korábbinál jobban simul a Windows XP-hez, és ez a működést is fürgébbé teszi.

Örömteli, hogy a program megtartotta régi jó képességeit. Továbbra is nagyon egyszerűen használható, nem kell pilótavizsga hozzá. Újjáalakult állománykereső képessége, amelynek segítségével sikeresen kutathatunk a világhálón zeneszámok, képek és szoftverek után. Sokak örömére egyszerű, szöveg alapú HTML szerkesztővel rendelkezik. A CuteHTML nem vizuális fejlesztőeszköz, de hozzáértők számára kiváló lehetőség, ha mondjuk a webkiszolgálóra kapcsolódva pár dolgot meg kell változtatni egy-egy HTML állományban.

Igen jól használható gyűjtővel rendelkezik, amely arra alkalmas, hogy ne valós időben küszködjünk a töltögetéssel, hanem lehetőségünk legyen listát készíteni, majd időzítve, holtidőben - mondjuk éjszaka - letölteni a kiszemelt állományokat. Természetesen elboldogul a megszakadt letöltések kezelésével, folytatásával is. Figyelemre méltó a szoftver jól használható célpontkezelő része is, ahol kedvenc célhelyeinket tárolhatjuk dicséretes rendben és áttekinthetően. Nagyon hasznos képesség lehet - különösen a honlapot fenntartók részére, hogy könyvtárakat is képes összehasonlítani, vagyis egy helyi könyvtár tartalmát összeveti egy távoli könyvtár tartalmával, és megjelöli az eltérőket. Hasznos lehet a globális szűrők beállítása is, ahol megadhatjuk, hogy kizárólag mely állományok látsszanak. Így a többi típus nem zavar minket a válogatásban. Automatizációs képességei ugyancsak figyelemre méltóak. Elindíthatunk egy felvevőt, amely rögzíti műveleteinket, hogy aztán később visszajátszva többször megismételhessük azokat.

Letöltés: CuteFTP XP 5.0 http://www.cuteftp.com/download/cuteftp.asp

Nagy örömünkre szolgált, hogy FXP-átvitelre is képes a program, még ha ennek megvalósítása kicsit szokatlan is. Korábban foglalkoztunk már az FXP protokoll felhasználásával. Nagyon hasznos lehet, ha valaki honlapot tart fent, és a neten megtalálható állományokat akar elhelyezni azon. Az FXP protokoll mentesít bennünket attól a nyűgtől, hogy előbb mindent letöltsünk saját gépünkre, és aztán onnan töltsük fel fáradságos munkával honlapunk helyére az állományokat, hiszen éppen gépünk részvétele nélkül, a két szerver közt remélhető nagy sebességű kapcsolat áldásait kihasználva zajlik a tényleges adatforgalom. A CuteFTP úgy valósítja meg az FXP adatforgalmat, hogy a Windows menü New CuteFTP Window pontjának segítségével megnyithatunk még egy Cute-ablakot, majd a két külön ablakban létesíthetünk kapcsolatot egy-egy FTP kiszolgáló felé. Ezt követően az egyik szerverről vidd és dobd módon húzhatjuk át az állományt a másik szerver ablakába, és már indul is az FXP adatátvitel.

Mindent összevetve: a CuteFTP tovább fejlődött, híveinek mindenképpen érdemes frissíteni az új verzióra, azt viszont kevéssé hiszem, hogy az évek alatt elszivárgott, hűtlenné vált felhasználókat képes visszahódítani.

Jakab Szabolcs

(A szoftver megtalálható a PC-World augusztusi számának CD-mellékletén.)