Kevesebb CD-t vesznek a fájlcserélők felhasználói

Vágólapra másolva!
Az idei év első felében a zenei CD-k értékesítése terén bekövetkezett 7 százalékos csökkenést az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) szerint az internetes fájlcserélő hálózatok növekvő népszerűsége idézte elő.
Vágólapra másolva!

A PricewaterhouseCoopers LLP adatai szerint 2002 első hat hónapjában 7 százalékkal kevesebb audio CD-t értékesítettek a lemezkiadók, mint egy évvel korábban, 284 millió dollár bevételkiesést okoz a kiadóknak. Ellenben kalóz CD-kből 69,9 százalékkal többet foglaltak le világszerte a hatóságok, mint tavaly. Az USA-ban 2001 első felében 442,8 millió darab audio CD-t adtak el a cégek, míg az idei év első felében csak 398,1 millió darabot.

Az RIAA megbízásából Peter D. Hart Research Associates külön tanulmányt készített, amelyben az online fájlcserélő hálózatok, és kompaktlemez-vásárlások egymásra gyakorolt hatását vizsgálta. A felmérésben 860, internetkapcsolattal rendelkező 12 és 54 év közötti embert kérdeztek meg zenevásárlási szokásaikról és online tevékenységeikről.

Az eredményekből kiderült, hogy azok az emberek közül, akik úgy nyilatkoztak, hogy használtak internetes fájlcserélő szolgáltatásokat az elmúlt 6 hónapban, 41 százalék vallotta be, hogy kevesebb zenei CD-t vásárol, mint korábban, míg a válaszolók19 százaléka állította azt, hogy több kompaktlemezt vásárol, mint annakelőtte. A netezők 35 százaléka elmondta, hogy egy frissen megismert zeneszám esetén első dolguk megkeresni azt egy fájlcserélő hálózaton, míg csupán 10 százalék gondol ilyenkor az adott album megvásárlására.

Bár Cary Sherman, az RIAA elnöke elismeri, hogy az eladások csökkenésében a illegális zeneletöltésen kívül más tényezők is szerepet játszottak, úgy véli, annyi bizonyos, hogy a fájlcserélő hálózatok léte nincs jó hatással a zeneiparra. Elmondása szerint az internetezők 63 százaléka beszerzett legalább egy másolt CD-t az elmúlt egy évben, 24 százalék pedig 11 darab, vagy annál több ilyen CD-re tett szert ugyanezen idő alatt. Sherman szerint az iparágnak új, innovatív módokon kell felvennie a harcot a kalózkodással szemben.