Végéhez ért a Napster agóniája

A Napster honlapján már csupán három szó emlékeztet a legendás fájlcserélő rendszerre, miután egy amerikai bíróság megakadályozta, hogy a csődbement céget felvásárolja a német Bertelsmann médiavállalat.

Egy szeptember 3-i bírósági határozat meghiúsította a Bertelsmann azon szándékát, mely a Napster teljes felvásárlására irányult. A német Bertelsmann azután próbálta megszerezni a nyár folyamán csődvédelmet kért céget, hogy annak hitelezői árverést írtak ki a cég értékesítésére. Az ügyben eljáró bíró ítélete szerint az aukció során az egyedüli jelentkező Bertelsmann által kínált 9 millió dollár nem tekinthető méltányos összegnek. A döntés után a cég korábban is csupán néhány információt tartalmazó weboldalán ma már csak egy felirat  hirdeti, hogy valaha itt volt a Napster, a cég 42 alkalmazottjának pedig a tegnapi nappal megszűnt a munkaviszonya. A Napsterre ezek után - más befektető jelentkezése és bevételek híján - felszámolás vár - közölte a cég vezérigazgatója a korábbi bertelsmannos Konrad Hilbers.

Az egykoron legendás "ingyenzenei" lelőhely" 2001-ben működése beszüntetésére kényszerült, miután szerzői jogsértés miatt a hanglemezipar több pert is indított ellene. A Bertelsmann azóta több 10 millió dollárt invesztált a vállalkozásba. Hilbers - és a Bertelsmann nemrégiben menesztett vezérigazgatója, Thomas Middelhoff - hosszú időn át dolgozott a Napster előfizetéses letöltési rendszerre történő átalakításán, azonban a start a folyamatos ígéretek ellenére csúszott, majd elmaradt.

A tervezett felszámolás híre igen rossz hír a Napster hitelezőire  - leginkább a Bertelsmannra - nézve, akik így többmilliós nagyságrendű pénzektől eshetnek el. A bírósági határozatra reagálva a Bertelsmann bejelentette, hogy az ítéletet elfogadja, további lépéseket nem tervez az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK