Letölthető a Windows XP javítócsomagja

Vágólapra másolva!
Elkészült és letölthető a Microsoft Windows XP első javítócsomagja, a Service Pack 1, mely számos biztonsági javítás mellett lehetővé teszi az operációs rendszer egyes komponenseinek eltávolítását, vagy cseréjét.
Vágólapra másolva!

Az egyelőre az angol nyelvű XP-khez elérhető javítócsomag tartalmazza a Windows Update webhelyen található valamennyi biztonsági javítást, valamint azokat a frissítéseket, melyeket a szoftvergyártó az ún. Trustworthy Computing kezdeményezés keretében meghirdetett - s ez év elején végrehajtott - Windows kódfelülvizsgálat után készített. A magyar nyelvű Windows XP-khez értesüléseink szerint szeptember vége tájékán lesz elérhető a javítócsomag.

Windows XP...http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=31371

A javítások mellett a Windows XP SP1 eleget tesz az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma és 9 tagállama, valamint a Microsoft között 2001.
novemberében létrejött megállapodásnak is. Ennek eredményeként a javítócsomag már lehetővé teszi a felhasználóknak és a számítógépgyártóknak, hogy eltávolítsák, vagy harmadik fél által fejlesztett programra cseréljenek olyan Windows-komponenseket, mint a Microsoft Internet Explorer, a Windows Media Player, a Windows Messenger, az Outlook Express, vagy a Microsoft Java Virtual Machine. A Service Pack 1 telepítése után a Windows XP funkciói USB 2.0 szabványt, valamint a Microsoft Tablet PC és Freestyle technológiáit is támogatja.

Fontos információ, hogy a Service Pack 1 csak és kizárólag jogtiszta Windows XP-re rakható fel, mivel a telepítés folyamán ellenőrzi az operációs rendszert. Ha a javítócsomag azt észleli, hogy kalóz példányra próbálják installálni, nem fog feltelepülni, ráadásul a rendszer mindennemű jövőbeni frissítési lehetőségét letiltja.

Windows XP: kettő az egyben

Letöltés: Windows XP Service Pack 1/szoftverbazis/frissites/update/xpsp1_en_x86.html

A Microsoft Windows XP operációs rendszere 2001 októberében jelent meg. Az OS fejlesztését új alapokra helyezte a vállalat: az XP előtt két vonalon folyt a különböző Windows-változatok fejlesztése. Az egyik oldalon a 3.1-es verzióval kezdődő és a Windows Milleniumig tartó otthoni felhasználásra szánt termékcsalád kapott helyet, a másikon pedig a Windows NT-t és Windows 2000-et magába foglaló vállalati alkalmazások. A Windows XP ezt a két vonalat egyesítette, az új termék mindkét területet megcélozza az azonos alapokra épülő Home, illetve Professional változatokkal.