Nincsenek veszélyben a Vodafone ügyfelei

A Vodafone ügyfelei által igénybe vett szolgáltatások színvonalát nem érinti a Pannon GSM döntése, mellyel felbontotta a két szolgáltató közti roaming-szerződést. A Vodafone országosan továbbra is 90 százalék körüli saját lefedettséggel rendelkezik - közölte a vállalat vezérigazgatója.

A Pannon GSM hétfőn jelentette be, hogy 90 napos határidővel felmondja a Vodafone-nal 1999-ben kötött Nemzeti Roaming Szerződést, melynek alapján a Vodafone használhatta a Pannon GSM Budapesten kívüli adótornyait, illetve hálózatát mobilforgalma bonyolítására.

Újabb fejlesztések év végéig a Vodafone-nál

A Vodafone vezérigazgatója, Vitai Attila keddi bejelentése szerint a Pannon hálózatának "kiesése" a Vodafone ügyfelek alól nem jelenti a vállalat által nyújtott mobilszolgáltatások minőségének csökkenését. A vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat év végéig 120 új bázisállomást épít a meglevő 1238 mellé. A Vodafone hálózatának lefedettsége a lakosságra vetítve 92,7 százalékos, míg a földrajzi terület esetében ugyanez az arány eléri a 89,6 százalékot.

A magyar mobilpiacra versenytársainál később lépő Vodafone szerződésben rögzített feltételek mellett 1999 óta használja a Pannon GSM, illetve a Westel hálózatát. A Pannon GSM tegnapi bejelentése nyomán 60 ezer Vodafone-ügyfél maradna hálózat nélkül, amennyiben ma megszűnne a két mobilszolgáltató roaming-együttműködése. A vállalat elképzelése szerint azonban a Pannon által közölt 90 napos felmondási idő lejárta után ez a szám minimálisra csökken.

Csak a régebbi ügyfeleket érinti

A hálózati, illetve hívási statisztikák szerint a Vodafone előfizetői által bonyolított forgalomnak 3,8 százaléka zajlik a Nemzeti Roaming igénybevételével, azaz a Pannon hálózatán keresztül. A vezérigazgató elmondta, a vállalat 700 ezer előfizetőinek 25 százaléka veheti igénybe (a nemzeti roaming ugyanis csak a szolgáltató régebbi tarifacsomagjait használók számára érhető el, a jelenleg árusított csomagokkal már csak a cég saját hálózatát lehet használni). Ehhez képest azonban - a Vodafone adatai szerint - az ügyfelek 9 százaléka (~60 ezer előfizető) használja esetenként a Pannon hálózatát beszélgetései során, ráadásul ezen előfizetők számának alakulása is csökkenő tendenciát mutat. Vitai Attila szerint hamisak azok az érvek, melyek szerint a Vodafone átalánydíjas GPRS-alapú internetszolgáltatása nyomán a Pannon GSM hálózatának terheltsége megnövekedett volna, mivel az adatátviteli szolgáltatások csak és kizárólag a cég saját hálózatán keresztül bonyolódnak. Vitai szerint nem érinti súlyosan gazdaságilag a céget a szerződésbontás, mivel nem új beruházásokra, hanem tervezett beruházások előrehozatalára lesz szükség. A vállalat szerint a szükséges beruházások sokkal kevesebbe kerülnek a roaming-szerződés fenntartásánál: a Vodafone az elmúlt két évben 4,6 milliárd forintot fizetett a Pannonnak.

Vitai Attila a Pannon GSM szerződésbontása kapcsán elmondta, hogy a lépés jogilag teljes mértékben megalapozott, a Vodafone azonban nem tekinti korrekt lépésnek. A Vodafone piaci részesedésének növekedése és a komolyabb vállalati ügyfelek megszerzése - a Pannon GSM rovására -, valószínűleg nem játszott szerepet a szerződés felbontásában - tette hozzá a vezérigazgató.

A júliusban beindított GPRS-alapú mobil internetszolgáltatást  jelenleg 15 ezren használják. A bevezetést követő problémákat folyamatos fejlesztéssel igyekeznek orvosolni, melynek keretében többek között külön erre a célra dedikált csatornákat alakítanak ki az adatátviteli szolgáltatások számára. Ennek köszönhetően egy adott cella beszédkommunikáció okozta terheltsége nem okozhatja az adatátviteli szolgáltatások minőségének romlását. Vitai elmondta, a magyar mobiltelefonos internetezők messze túlszárnyalják a cégcsoport többi tagjának felhasználóit, ugyanis sokszoros adatforgalmat bonyolítanak le, mint külföldi társaik.

Gondot jelent azonban az, hogy a felhasználók 1-2 százaléka "nagy adatforgalommal terheli a hálózatot", és ezzel problémákat okoz a környék többi felhasználójának - fogalmazott Vitai, hozzátéve, hogy a közeljövőben az ilyen jellegű problémákat valamilyen módon orvosolni kívánják.



Korábban:

Szakít a Pannon GSM a Vodafone-nal