Igazmondóak a netizenek

Vágólapra másolva!
A véleményformáló internetes közösség tagjai valós adatokat adtak meg az online rendszerbe történő regisztrálásukkor, derült ki az üzemeltetők telefonos megkereséseit követően.
Vágólapra másolva!
Netizen.huhttp://www.netizen.hu

Az Axelero Internet és a Bellresearch által üzemeltetett Netizen.hu egy olyan online közösség, melynek többezer tagja jutalompontokért és nyereményekért cserébe rendszeresen webes szavazásokon vesz részt. Az eddigi validációs - azaz a netizenek valódiságát, létezését ellenőrző - felmérések (telefonos megkeresés) eredményei azt mutatják, hogy a netizenek az interneten is "igazmondóak".

A validált netizenek 71 százalékánál minden háttéradat egyezett a korábban online módon megadottal, míg a közösség további 23 százalékánál egy-egy információ változott csak, és az ellenőrzött személyek további 5 százalékánál is csupán néhány adat módosult, ami a cégek szerint főként a tényleges életkörülmények időközbeni változásának tudható be.

Legtöbb esetben ugyanis a jelenleg folytatott tanulmányok szintje, majd ezt követően a végzettségre vonatkozó adatok és a kereseti forrás módosult, amelyek valóban életünk dinamikus változói. Jelentéktelen mértékben szerepelt az eredetileg megadottól eltérő adat a nem és a születési év megadásánál. A regisztrációs adatok alapján a közösséget alkotó netizenek elsősorban a napi és a heti többszöri alkalommal internetezők köréből kerülnek ki, azaz az aktív internetezők közösségéből.

(Az [origo]-t az Axelero Internet Rt. adja ki.)