Magyarországon is képviseletet hozott létre a World Wide Web Consortium. A szervezet nevéhez számos, ma már az internet alapjait képező szabvány és technológia kidolgozása fűződik.

A nemzetközi World Wide Web Consortium (W3C) hivatalosan szeptember 24-én nyitotta meg a valóságban már néhány hónapja működő irodáját. A W3C-t 1994-ben alapították, a nemzetközi konzorciumhoz azóta több mint 450, az információtechnológiai szektorban tevékenykedő vállalat, kutatóintézet és egyetem csatlakozott. A szervezet célja a webhez kapcsolódó, minél szélesebb körben elfogadott szabványok és specifikációk kidolgozása, melyek hozzájárulnak a net átláthatóságához és lehetőségeinek hatékony kiaknázásához.

A W3C magyar iroda a Magyar Tudományos Akadémia Számítástudományi és Automatizálási Intézetének (MTA-SZTAKI) berkein belül jött létre. Az irodát vezető Kovács László az indulás bejelentése során elmondta, hogy a budapesti központ célja, hogy a nemzetközi szervezet tevékenységét Magyarországon megismertesse, illetve segítséget nyújtson a csatlakozni kívánó cégeknek és szervezeteknek. A megnyitón Bakonyi Péter, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkára a tárca együttműködését ajánlotta fel a W3C magyar irodának, amely a tapasztalatok összegyűjtésével jelentősen hozzájárulhat a hazai információs társadalom fejlődéséhez.