Navigálni segít a Westel új szolgáltatása

Vágólapra másolva!
A Westel új, SMS-ben és WAP-on keresztül igénybe vehető szolgáltatásának segítségével a mobilszolgáltató ügyfelei néhány másodperc alatt megkereshetik a hozzájuk legközelebb eső bankautomatát, benzinkutat, esetleg éttermet.
Vágólapra másolva!

A Célravezető elnevezésű szolgáltatás alapját képező rendszer a rendelkezésre álló cellainformációk alapján képes meghatározni az ügyfél tartózkodási helyét, majd ezt az információt összeveti az adatbázisában tárolt, címekhez rendelt információkkal. A pár másodpercig tartó folyamat végén az ügyfél megkapja a legközelebb eső, elküldött keresési kitételeinek eleget tevő objektum címét. Az indulás pillanatában 5 kategória (bankautomaták, benzinkutak, Westel üzletek, budapesti, vagy a megyeszékhelyek éttermei, éjjel-nappal nyitva tartó budapesti gyógyszertárak) közül lehet választani, az egyes kategóriákon belül pedig további részletezésre van lehetőség (például csak a legközelebbi OTP bankautomata elérhetőségét lekérni). SMS-ben a tartózkodási helyhez legközelebbi, célként meghatározott kategória legfeljebb 6 objektumának adatait továbbítja a rendszer, maximum 3 darab SMS-ben. WAP-on keresztül az igényelt információ mennyisége (1,3,5,9 találat), és a keresés hatótávolsága (1,3,5,10,20 km) is meghatározható.

A Célravezető-höz hasonló helyfüggő szolgáltatást a Pannon GSM is beindított Navigátor néven az idei évben. Ez a szolgáltatás csak az operátor WAP portálján keresztül vehető igénybe, és 22 városban, valamint a megyeszékhelyeken tesz lehetővé objektumkeresést 14 kategóriában.