Másolásvédett CD-ket gyárt a Videoton

Vágólapra másolva!
Digitális másolásvédelemmel ellátott audio CD-k gyártását kezdte meg a VTCD Videoton székesfehérvári üzemében.
Vágólapra másolva!

Baráth István, a vállalat ügyvezetője elmondta, a Midbar cég Cactus elnevezésű másolásvédelmi technológiája, amelyet a VTCD által gyártott zenei kompakt lemezeken vezettek be, várhatóan drasztikusan visszaszorítja majd a kalózmásolatok készítését.

Az új másolásvédelmi rendszer a megrendelő kívánsága szerint többszintű védelmet is nyújthat attól függően, hogy a rendszer melyik típusát alkalmazzák: egyes CD-k csak CD audio lejátszókon hallgathatók meg, mások a számítógép CD-ROM meghajtóján is lejátszhatók. A védett lemezek esetén a vásárlók figyelmét jelekkel és felirattal is felhívják arra, hogy a CD-t másolásvédelemmel látták el, közölte az ügyvezető.

A VTCD 1988-ban Közép-Európában elsőként kezdte a CD lemezek gyártását és azóta folyamatosan fejlesztette gyártástechnológiáját és bővítette termékkörét. A VTCD gyártmányainak mintegy 40 százalékát külföldön értékesíti; legnagyobb vásárlói Magyarország déli szomszédai, de kisebb-nagyobb mennyiség Európa szinte minden országába exportál.