Zsebben hordott számítógép

Vágólapra másolva!
Sok hazai számítógépnél is erősebb szív dobog a Compaq legújabb kéziszámítógépében. A 400 MHz-es processzorral és kiváló színes kijelzővel felszerelt, akár távirányítóként is használható új iPAQ-et most alkalmunk volt kipróbálni.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA 3970-es típusjelzésű iPAQ a Hewlett-Packardba beolvadt Compaq egyik első olyan kéziszámítógépe, amely már az Intel új, 400 MHz-es órajelen működő, kifejezetten mobil eszközökbe szánt XScale (PXA250) processzorát tartalmazza. A Microsoft Pocket PC 2002 operációs rendszerét futtató tenyérgép, 65536 színárnyalat megjelenítésére alkalmas TFT (transflective) érintőkijelzővel szerelték fel. Az erős háttérvilágításnak köszönhetően 240x320 pixel felbontású kijelző képe nagyon jól olvasható kevésbé optimális fényviszonyok között is (ami nem mondható el például az oldalvilágításos LCD-kről).

Az iPAQ 3970-esben 64 megabájt memória áll rendelkezésre az adatok és alkalmazások tárolására, további 48 megabájt ROM-ban egy részében maga az operációs rendszer helyezkedik el, a maradék memória (22 megabájt) pedig adatok tárolására használható. Ez a tárhely azért fontos, mert ide lehet backup-ot készíteni a fontos adatokról, s ezek a tenyérgép teljes lemerülése esetén sem vesznek el (ha durván két hétig nem nyúlunk a géphez, elvesznek a memóriában lévő adatok). Az eszköz memóriája SD/MMC-kártyákkal bővíthető, egyéb memóriatípusok (például Compact Flash) támogatásához külön megvásárolható kiegészítőcsomagok szükségesek, amelyek a hátoldalon lévő csatlakozón keresztül kapcsolhatók az eszközhöz. Ezen kívül az új iPAQ alapból támogatja a Bluetooth vezeték nélküli adatátvitelt, rendelkezik infravörös porttal, és ellátták minijack sztereó fülhallgató-kimenettel is.

A tenyérgép belsejében egy beépített 1400 mAh kapacitású lítium-polimer (tehát bármikor tölthető) akkumulátor kapott helyet, amelyről akár 10-14 órán át is működtethető a gép. Az eszköz méretei: 134,6x83,8x15,2 mm, tömege pedig 184 gramm. Az iPAQ-ot a mellékelt, soros- vagy USB portra illeszthető dokkolón keresztül csatlakoztathatjuk a számítógéphez. Ezen keresztül egy 7 megabájtos állomány feltöltése a zsebgépre körülbelül 70-80 másodpercet vesz igénybe. Említésre méltó még az is, hogy a gyártó egy iPAQ-ra illeszthető védőtokot is mellékel, amelynek átlátszó "ajtaja" az érintőkijelzőt óvja a karcolásoktól.