Kompatibilis az ICQ és az AOL Messenger

Vágólapra másolva!
Az AOL Instant Messenger (AIM) azonnali üzenetküldő program következő verziójával a felhasználók már az ICQ hálózatán lévő ismerőseikkel is cseveghetnek.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, mindkét azonnali üzenetküldő szolgáltatás - az AIM és az ICQ is - az AOL Time Warner tulajdonában van. Mindeddig azonban a két hálózat felhasználói csak az azonos szolgáltatást használó emberekkel cseveghettek, s az AOL más cégek felé sem nyitotta meg üzenőhálózatát, ami miatt sok kritika érte a vállalatot. Úgy tűnik némi változás állt be az America Online-nál, ugyanis az AIM üzenőprogram legújabb, 5.1-es változatának tesztverziója - amelyet az AOL nemrég tett elérhetővé honlapján - már lehetővé teszi azt, hogy az AIM-felhasználók szöveges üzeneteket küldjenek ICQ-s társaiknak. A kommunikáció egyelőre nem tökéletes, mivel az ICQ kliens jelenleg letölthető változataival nem lehetséges AIM-felhasználókat elhelyezni a kontakt listán, azonban az AOL közlése szerint egyes jövőbeli verziókba már ez a lehetőség is belekerülhet majd.

Az iparágban azért tulajdonítanak nagy jelentőséget az AOL fent említett lépésének, mert ez az első lépést jelenti a két legnagyobb üzenetküldő hálózatának együttműködésének. Az AOL versenytársai - különösen az MSN Messenger-t üzemeltető Microsoft - számos esetben bírálták a Szövetségi Telekommunikációs Bizottságnál (FCC) az vállalat azonnali üzenetküldő programok terén meglévő dominanciáját. Maga Bill Gates korábban olyan szabványok kialakítását sürgette, amelyekkel az összes üzenetküldő szolgáltatás együttműködése megoldható.

A vállalat egyébként korábban azzal érvelt, hogy a két hálózat felhasználói nem is akarnak a másik szolgáltatás felhasználóival kommunikálni. Azonban míg az AIM elsősorban az amerikaiak körében népszerű, és180 millió regisztrált felhasználója van, addig az ICQ-ra 135 millióan regisztrálták magukat, és jelentős nemzetközi népszerűséggel bír, különösképp az európai internetezők körében. Anne Bentley, az AOL szóvivője elmondta, a vállalat az európai felhasználói visszajelzésekre reagálva tették meg a két hálózat közötti kompatibilitás megvalósítását célzó lépéseket.