Age of Mythology

Vágólapra másolva!
Az Age of Empires sorozat máig sokak kedvence. Az egyetlen ok, amiért a stratégák húzhatják a szájukat, a mára kissé idejétmúltnak tűnő 2D-s grafika. Nos, a sorozat legújabb darabjával szemben már ez a kifogás sem áll meg, mivel az Age of Mythology teljes 3D-ben várja a stratégiák és az ősi mitológia kedvelőit.
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO




A legtöbb stratégiai játékban ugyan lehetőségünk van temérdek civilizáció, nemzet, törzs, faj között választanunk, viszont ezek a csoportok általában csak grafikában térnek el egymástól. Hogy nem kell rengeteg nép, arra jó példaként szolgált a Warcraft III, melyben ugyan csak négy faj volt, viszont ezek igen eltérő egységekkel rendelkeztek, és ebből kifolyólag eltérő stratégiát is kellett alkalmazni a játékosnak. Az Age of Mythologyban is csak három civilizáció közül válogathatunk, de a Blizzard produktumához hasonlóan itt is lényeges eltérések vannak a görög, egyiptomi és normann civilizáció egységei között.

Ami az alapfeladatot illeti, a lényeg most is a nyersanyagok kitermelésén, majd a bázis felépítésén, legvégül pedig a hadseregek toborzásán és a csatákon van. Az épületekhez, fejlesztésekhez, és egységek toborzásához most is szükség van aranyra, fára, valamint élelemre, melyeket az AOE sorozatból megismert forrásokból fedezhetünk, a kő helyett azonban a kegyet találjuk a nyersanyagok sorában a negyedik helyen. Na persze a kegy nem termelhető a földből, így nem lehet igazán a nyersanyag kategóriába sorolni. A három civilizáció a hagyományos egységek mellett rendelkezik különleges, mitologikus lényekkel, illetve elnyerheti egy, vagy több, kisebb nagyobb istenség kegyét. A kegyre ahhoz van szükség, hogy ezen istenségek támogassák a választott civilizációt.

Említettük, hogy a kegyet nem lehet a földanya méhéből kibányászni, nézzük hát meg, hogy miként juthatunk hozzá. Mindhárom nemzetnek eltérő módja kínálkozik, hogy elnyerje az istenek kegyeit. A görögöknél a parasztokat küldhetjük el imádkozni, az egyiptomiaknál monumentális épületekkel adózhatunk a felső síkok lakóinak, míg a normannok a háborúk során nyerik el isteneik kegyét.