Ismét megnyitja kapuit a Las Vegas-i Comdex

Vágólapra másolva!
A vezeték nélküli technológiák állnak a november 18-án nyitó, a sorban a huszonharmadik Comdex informatikai kiállítás középpontjában. A starttal egy időben a Las Vegas-i high-tech show-t rendező vállalat csőd bejelentését fontolgatja.
Vágólapra másolva!

Az évente megrendezett, a több "kis" Comdex mellett a fő eseménynek számító őszi Comdexet a világ legtöbb kiállítót és érdeklődőt vonzó informatikai-távközlési összejövetelei közé sorolják. Az idei show középpontjában leginkább a vezeték nélküli technológiák által nyújtott lehetőségek állnak, így a mobiltelefónián túl a drót nélküli megoldásokra épülő otthoni alkalmazások, eszközök, illetve ezek integrációja.

A recesszió érezhető

Az utóbbi két évben a hasonló kiállításokhoz képest a Comdex is megérezte az általános gazdasági recesszió és az IT-szektor lassulásának hatásait. A "fénykorában" 200 ezer látogatót vonzó Las Vegas-i találkozóra 2001-ben, néhány héttel a szeptemberi terrorakciók után 125 ezren látogattak ki. Az eseményt szervező Key3Media várakozásai szerint az idei évben hasonlóan alakul a látogatók száma. A jövő heti Comdexen kiállítói részről - sok esetben kötelezően - a korábbival összemérhető érdeklődés tapasztalható, bár sok cég a tavalyihoz képest kisebb standot bérel, esetleg valamely társával közösen állít ki.

A Comdex honlapjahttp://www.comdex.com/fall/

A kiállítók listája és az előzetesen ígért bejelentések mindesetre nagy várakozásokat generálnak. A drót nélküliség jegyében A Hewlett-Packard két új kéziszámítógépet jelent be hivatalosan a Comdexen, a PDA-k egyike ujjlenyomat-olvasót tartalmaz, a másik pedig inkább a vékonyabb pénztárcájúakat célozza meg. Szintén belépő szintű kézigépet mutat be a Dell. Nagy várakozások előzik meg az Nvidia új grafikus processzorát, az NV30-as modellt, az eredeti elképzelésekhez képest időben csúszó GPU-ra épülnek majd a jövőre megjelenő következő generációs grafikus vezérlők.

Csődhelyzetben a szervező

Miközben a Las Vegas-i konferenciaközpontban az utolsó simításokat végzik a kiállítók standján, csütörtökön a Key3Media a negyedéves pénzügyi eredmények publikálásával együtt nyilatkozatot tett közzé, miszerint a vállalat csődközeli helyzetbe került. A cég szerint tarthatatlan pénzügyi helyzete miatt a működésképtelenség szélére sodródott, a vezetés jelenleg mérlegeli az esetleges megoldásokat. Több alternatíva is felmerült, így a Key3Media a tőkeemelés mellett egy esetleges meg nem nevezett partnerrel történő fúzión, illetve végső esetben a csődvédelmi kérelmen gondolkozik.

Gates: "digitális évtized" előtt állunk20011112gates.html