All-Star Baseball 2004

Vágólapra másolva!
Újabb fejezetéshez érkezett az Acclaim baseball játéka, az All-Star Baseball sorozat. A 2004-es epizódban számos újdonsággal találkozhatnak Amerika nemzeti sportjának rajongói.
Vágólapra másolva!

Sajnos hazánkban elég kevés lehetőség nyílik arra, hogy az ember baseballmérkőzéseket nézzen. Ha mégis találkozik a mezei néző egy meccsel, akkor pedig a szabályok értelmezése jelenthet gondot. Jó alkalmat kínálnak viszont a játékkal való ismerkedéshez a különféle számítógépes programok, melyek közé az Acclaim All-Star Baseball sorozata is tartozik.

A sorozat legújabb darabja, az All-Star Baseball 2004 sokban hasonlít elődjéhez, viszont számos aprónak tűnő, ámde a játékot nagyban színesítő újdonságot is tartalmaz. Cikkünkben ezekre a változtatásokra térünk ki.

Talán a leglényegesebb újdonság a manapság már alapkövetelménynek számító multiplayer mód. Mint a legtöbb sportjáték esetében, az All-Star Baseball soron következő részében is lehetőségünk lesz LAN-on, vagy Interneten keresztül, hogy megmérkőzzünk barátainkkal, hogyha már a gép vezérelte ellenfeleket tönkre vertük.

A hagyományos játékmódok mellett, mint amilyen egy egyszerű edzőmeccs, vagy egy komoly bajnoki sorozatba tartozó mérkőzés, több új játékmóddal is találkozunk. Ezek egyike a scenario mode, melyben a játék házigazdája, a Yankees sztárja, Derek Jeter segít, hogy megoldjuk a felsorolt feladatokat, melyek nagyban segítenek majd az éles mérkőzéseken. A pick-up módban egy valóságos álomcsapatot állíthatunk össze a legjobb, vagy legalábbis az általunk legjobbnak tartott játékosokból, majd evvel a csapattal valamennyi stadionban megpróbálhatunk győzni. Az említett stadionokat részletesen megtekinthetjük Derek Jeter bemutatásában a stadium tour módban, illetve egy videót is megtekinthetünk, melyen a profik mutatják be, hogyan is kellene játszani.

A baseball Amerika nemzeti sportja, így szinte törvényszerű, hogy összefonódott az Államok történetének egyik legsötétebb foltjával, a rasszizmussal. Volt bizony egy időszak, nem is olyan régen, amikor a mindenható csapattulajdonosok hallani sem akartak arról, hogy fekete bőrű játékosok is szerepeljenek csapataikban. Ekkor alakult meg a fekete játékosokat tömörítő Negro League, melynek mérkőzéseire nemcsak színes bőrűek jártak. A sorozat eddigi részeiből kimaradt e fejezet, de a All-Star Baseball 2004-ben már az említett fekete liga sztárjai közül is válogathatunk. Olyan sztárokkal találkozunk, mint Josh Gibson, Satchel Paige, vagy Buck O’Neil.

A grafika nem sokat változott az előző részhez képest, de valamit azért csiszoltak rajta az Acclaim fejlesztői. A pályák kidolgozottsága javult, a „lényegtelen” háttérelemek textúrája részletesebb lett, ráadásul az előző részhez hasonlóan, most is számos pályával találkozunk.

Noha nem változott sokat, az számos új játékmóddal, illetve a Negro League játékosainak bevetésével az All-Star Baseball 2004 mégis színesebbé vált elődjénél, és nem marad el a többi baseball játék mögött. Az Acclaim tervei szerint a program a következő év februárjában jelenik meg PC-re.