Korlátozások a Mira okosképernyőben

Vágólapra másolva!
Noha a Microsoft csak a jövő év elején rukkol elő az okosképernyőkre szánt szoftverplatformjával, két gyártó a napokban bemutatta ezt használó eszközeit. Ezzel fény derült néhány technológiai korlátra is.
Vágólapra másolva!

A héten két gyártó, a ViewSonic és a Philips is bemutatta a Microsoft korábban Mira, jelenleg Windows CE for Smart Displays néven ismert operációs rendszert futtató, hordozható és érintésérzékeny laposképernyőit. A Mira-eszközök tulajdonképpen az asztali PC-k távhasználatára szolgáló eszközök, amelyeket tulajdonosuk a lakás bármely pontjára magával vihet, s elérheti vele e-mailjeit, vagy böngészheti az internetet.

Írás- és beszédfelismerés az új tábla PC-ben/techbazis/multimedia/20021125kiprobaltuk.html

Az okosképernyők kétféle változatban lesznek kaphatók: egyik típusuk egy dokkolóba helyezve hagyományos asztali monitorként is megállja a helyét, abból kivéve pedig a lakáson belül szabadon hurcolható, míg a második fajtát eleve csak távhasználatra tervezik. A Mira-eszközök a TechBázison nemrég tesztelt tábla PC-ktől eltérően nem teljes értékű ás funkciójú számítógépek, így például saját merevlemez sem kerül beléjük. Az eszközök a 802.11b rövid távú vezeték nélküli adatátviteli szabványt használják majd, és a Microsoft által a Windows XP Professional változatába beépített Remote Desktop Protocollon (RDP) keresztül kommunikálnak majd a számítógépekkel az USB portra illeszthető dokkolóállomáson keresztül.

Forrás: ORIGOHa az adott számítógépet valaki egy okosképernyőn keresztül használja, az asztali gép lezárja magát, így ahhoz más nem férhet hozzá. Súlyosabb gond, hogy az RDP korlátai miatt az okosképernyőkön nem lehet majd megtekinteni a számítógépen tárolt videókat. A Microsoft termékmenedzsere erről úgy nyilatkozott, hogy a szoftveróriás már dolgozik azon, hogy a protokol videolejátszáshoz elegendő sávszélességet is biztosítani tudjon, ám elképzelhető, hogy ehhez hardveres módosításokra – például a gyorsabb adatátvitelt biztosító 802.11a technológia támogatására –, lehet szükség, így lehetséges, hogy csak az később megjelenő okosképernyők lesznek képesek erre, az elsőként piacra kerülő típusok nem. Szerencsére jobb a helyzet a zenelejátszással, arra ugyanis alkalmas a támogatott vezeték nélküli adatátviteli szabvány.

A ViewSonic Airpanel V150-es típusjelzésű terméke 15 collos átmérőjű érintőkijelzővel van felszerelve, s egyben asztali monitorként is használható, és 1300 dollár körüli áron lesz megvásárolható. Ezzel szemben a 10,4 collos kijelzővel ellátott V110-es modell csak a távhasználatot támogatja, de 300 dollárral kevesebbe kerül majd az előző típusnál. Mindkét termék a jövő év első negyedévében lesz majd megvásárolható Európában. A Philips által kifejlesztett eszköz vezeték nélküli billentyűzettel is rendelkezik, amelyet a képernyő alá lehet becsúsztatni, ha a felhasználó éppen nem kívánja hasznáni.

A Microsoft eredetileg karácsony előtt tervezte a Windows CE for Smart Display piacra dobását, ám technológiai finomhangolás szükségességére hivatkozva január 8-ára módosította a megjelenés időpontját.