6,5 milliárddal támogat az informatikai tárca

Vágólapra másolva!
Az informatikai minisztérium pályázatain nyertesek már januárban megkaphatják elnyert eszközeiket. A szaktárca vezetője szerint jövőre elkészül az informatikai kormányprogram, s befejeződik a Hírközlési Törvény módosítása.
Vágólapra másolva!

Mintegy 6,5 milliárd forintnyi költségvetési forrás fedezi az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) nemrég lezárult pályázatait. Az [origo]-n korábban ismertetett pályázatok között szerepel többek közt a kutatás-fejlesztési szektort, pedagógusokat számítógéphez és internetkapcsolathoz juttatását, valamint magyar nyelvű digitális tartalmak fejlesztését támogató pályázat is. Kovács Kálmán informatikai miniszter a pályázatokkal kapcsolatban elmondta, hogy összesen 20 milliárd forint értékű pályázat érkezett, amely az eredeti keret több mint háromszorosa. A szabad demokrata politikus elmondta, hogy a beérkezett pályázatok elbírálása várhatóan év végéig befejeződik, reményei szerint az első nyertesek már idén, többségük pedig jövő év januárjában hozzájuthat a kért eszközökhöz (számítógéphez, internet-hozzáféréshez), illetve forrásokhoz. Kovács szerint legsikeresebbnek a kutatás-fejlesztést támogató, kísérleti jelleggel indított 400 milliós kiírású pályázat tekinthető, kicsit felemásra sikeredett viszont az önkormányzati netkapcsolatok kiépítésének ösztönzése: a vártnál jóval kevesebb önkormányzat jelentkezett a támogatásért, voltak polgármesterek, akik a tárca telefonos megkeresésére sem kívántak részt venni a pályázatokon.

www.ihm.hu

Megújult az informatikai tárca honlapja, a korábbinál jobban strukturált oldalakon a hírek mellett kutatási anyagok is helyet kaptak. Egyelőre sok oldalon a "feltöltés alatt" információ érhető el.

Kovács Kálmán a jövőre nézve elmondta, hogy 2003-ben elkészülhet az Információs Társadalom Keretstratégia, mely számos területen meghatározza a fejlesztési irányokat. A miniszter szerint a hosszú távú rugalmas stratégia nevének megfelelően csupán kereteket biztosít a szükséges fejlesztésekhez, az ágazati stratégiák a jövőben az adott helyzetnek megfelelően alakíthatók ki. A jelenleg előkészítő tanulmány formájában leledző keretstratégia mind az uniós irányelvekkel, mind a Nemzeti Fejlesztési Tervvel összhangban áll - tette hozzá a politikus.

Az informatikai tárca megalakulása óta sok szó esett a Hírközlési Törvény módosításának szükségességéről. A szakminiszter szerint május végéig a parlament elé kerülhet a teljes revízión átesett csomag, a módosításoktól a minisztérium a vezetékes és mobil távközlési piaci verseny élénkülését és az internet-hozzáférés költségeinek csökkenését várja. Szintén a távközléshez kapcsolódik, hogy a Hírközlési Felügyeletnél (HíF) januártól két informatikai miniszteri biztos működik majd, Suhajda Attila és Kubinyi Imre személyében.