UFO: Aftermath

Vágólapra másolva!
Immár tíz éve, hogy megjelent a Microprose X-COM: UFO című stratégiai játéka, mely sokáig a legkedveltebb stratégiai programok közé tartozott. Szerencsére a játék nem merül feledésbe, mivel az Altar Interactive nekifogott egy új epizód elkészítéséhez.
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO



A játék megőrizte jellegét, vagyis maradt egy a kis létszámú csapatokat előtérbe helyező, körökre osztott stratégiai játék. Ugyan az egyes karakterek cselekvési lehetőségei némileg szűkültek, a játék nem vált ettől unalmasabbá. Evvel szemben viszont bővült a felhasználható fegyverek, valamint a kifejleszthető technológiák száma.

A történetet illetően emlékezhetünk rá, hogy az eredeti játék végén eljutunk az idegnek főhadiszállására, és sikeresen legyőzzük őket. Ami azt illeti, túlságosan azért nem roskadtak bele a veszteségbe, mivel nemsokára egy hatalmas űrhajót küldtek a Föld ellen. Az űrhajó, hogy úgy mondjuk, nem kispályázik, hanem nyomban hatalmas mennyiségű spórát bocsát ki magából, melyek lassan leérkeznek a föld felszínére, és megtelepednek az ivóvízben, illetve az élelmiszerekben. A hatás nem marad el – a bolygó lakossága szinte csaknem teljesen kipusztul.

A katasztrófát csak néhány, a föld alatt leszeparált ember éli túl, akiket a meglepett kormányok még időben el tudtak különíteni a világtól. A spórák szerencsére idővel elvesztik mérgező hatásukat, és a világ ismét biztonságossá válik. Ekkor lép színre a játékos, aki a megmaradt embereket próbálja valahogyan visszavezetni a felszínre, és nem utolsó sorban megszervezi a bosszút.

A játék két részre oszlik – stratégia és taktika. A stratégiai részben kell csapatunkat felszerelni, a fejlesztésekről gondoskodni, stb. Egy érdekes, de talán a legfontosabb elem, az úgynevezett biomassza terjesztése. Ez nem más, mint az idegenektől visszahódított terület, és erőteljesen befolyásolja, hogy mekkora összegeket fordíthatunk a fejlesztésekre. A biomasszát természetesen az ellenség kárára terjeszthetjük, vagyis területeket kell elfoglalnunk a megszállóktól növelésére.