Medgyessy: Az informatikára kell építenünk

A miniszterelnök szerint az ország gazdasági versenyképességének kulcsa az informatikai eszközök és módszerek alkalmazásában rejlik. A globalizáció nem jár együtt a nemzeti identitás megszűnésével - állítja Medgyessy Péter.

Medgyessy Péter miniszterelnök meggyőződése, hogy a következő időszakban a magyar gazdaság versenyképessége azon múlik, miképpen tudja az informatikai rendszereket használni és alkalmazni.  Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) első szakmai napján pénteken Budapesten a miniszterelnök kifejtette: a globalizáció és digitalizáció megállíthatatlan, s a kormány feladata az, hogy ennek előnyeit a legjobban ki tudja használni az ország, miközben a folyamatból adódó a nehézségeket a legkisebbre csökkenti. Medgyessy Péter közölte: a globalizáció és a digitalizáció nem jár együtt a nemzeti identitás megszűnésével, ellenkezőleg, lehetővé teszi a kultúra színvonalas megőrzését.
   
A szakmai napon Kovács Kálmán, az IHM vezetője elmondta: a kormány a következő időszakban az információs társadalom kiépítésére vonatkozó stratégia megvalósításával nem kevesebbre, mintegy új társadalmi gazdasági formáció kialakítására vállalkozik. A miniszter hozzátette: 2003 és 2006 között kiemelt feladatként kezelik a hatékony gazdaság kialakítását és az e-gazdaság, ezen belül az elektronikus kereskedelem beindítását és az elektronikus aláírás elterjesztését. Kovács Kálmán közölte: 2006-ra meg akarják kétszerezni, azaz szinte teljes körűvé akarják tenni a kis- és a közepes vállalkozások körében az internet használatát. Hozzátette: fontos az is, hogy három év múlva minden oktatási intézmény és iskola rendelkezzen internetes kapcsolattal, s ezen időszak alatt jelentősen fejlődjön a digitális írásbeliség és a távoktatás.