Egy év börtön szoftverkalózkodásért

Vágólapra másolva!
A BSA feljelentése nyomán végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság a Philos Labs volt ügyvezetőjét üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett szerzői jogok megsértése miatt. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!
1 év börtön illegális szoftverhasználatérthttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=50973

A Budapest II. és III. Kerületi Bíróság V. Zsoltot, a Philos Laboratories Szoftverfejlesztő Kft. volt ügyvezetőjét üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett szerzői jogok megsértése miatt egyévi végrehajtható szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. A BSA hotline-ra érkezett bejelentés alapján napvilágra került ügy vádirata szerint V. Zsolt üzleti tevékenységével több millió forintos kárt okozott a szoftvergyártóknak, köztük az Autodesk, Microsoft, Adobe, Corel, Symantec cégeknek. V. Zsolt peren kívüli megállapodásban 4 millió forintos kártérítést fizetett a megkárosított szoftvercégeknek, amelyet az ítélethozás során enyhítő körülményként vettek figyelembe.

A BSA Magyarország információi szerint Magyarországon most először ítéltek vádlottat végrehajtható szabadságvesztésre halmazati büntetés nélkül, szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt.

V. Zsolt az [origo] megkeresésére elmondta, méltánytalannak tartja a kiszabott büntetést, mivel baráti és családi kölcsönökből már megtérítette az általa okozott kárt a károsultaknak a Philos Labs helyett.