Online naplóírást tiltanak Kínában

Vágólapra másolva!
Kínából egy hete nem lehet elérni az egyik legnagyobb blogtárhelyként ismert amerikai Blogspot.com oldalait. Az internetes naplókat tartalmazó portál működtetői szerint az oldalak cenzúra áldozatává váltak.
Vágólapra másolva!

A Blogspot.com-on a felhasználók ingyenesen helyezhetik el saját webes naplóikat, vagyis blogjaikat. A jelenleg több mint százezer netes naplót tartalmazó oldal üzemeltetőinek, illetve felhasználóinak beszámolói szerint a site-on lévő blogok már egy hete elérhetetlenek Kínából.

www.blogspot.comhttp://www.blogspot.com

A Blogspot oldalt üzemeltető Pyra Laboratories üzletfejlesztési igazgatója, Jason Shellen úgy véli, nem technikai jellegű problémáról van szó. Shellen közölte, korábban semmiféle figyelmeztetésben nem részesültek a kínai kormányzattól, mindössze a hozzájuk beérkező panaszos levelekből értesültek a tiltásról. Az igazgató nem tudta megmondani, hogy Kínából pontosan hány felhasználó üzemeltette a site-on saját blogját, vagy olvasta másokét, azt azonban elárulta, hogy megkeresték az ügyben illetékes hivatalokat a probléma elhárítása érdekében. Shellen azt is elárulta, lehetséges, hogy tanácsot kérnek majd a Google kereső üzemeltetőitől is, amely tavaly esett áldozatul a cenzúrának, ám 10 nappal később - megszűrt tartalommal - újból elérhetővé vált. Mint ismeretes, az ország kormányzata nyíltan gyakorol kontrollt az internet felett, így csak az általa megfelelőnek ítélt weboldalakhoz, online tartalmakhoz enged hozzáférést a helyi internetezők számára. Az ország vezetése 2002 márciusában 130 webportállal - köztük a Yahoo-val - írt alá egy olyan, később sokfelől bírált megállapodást, melynek értelmében a portálok önmaguk cenzúrázását vállalják, cserébe elérhetők maradnak az 50 milliósra tehető kínai internetező közösség számára.

Tavaly augusztus elején egy kínai internetes újságírót vettek őrizetbe felforgató tevékenység vádjával, s az Amnesty International információi szerint további 33 embert tartanak fogva az internethasználat korlátozására vonatkozó állami rendelkezések megszegése miatt.