Év végén debütál a Nokia zsebkonzolja

Vágólapra másolva!
A tervek szerint karácsony előtt kerül piacra a Nokia mobiltelefonként is használható zsebkonzolja, amely  a mobilhálózaton keresztüli játékot is támogatja.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA finn mobiltelefon-gyártó február 5-én újabb részleteket hozott nyilvánosságra tavaly februárban bemutatott N-Gage nevű termékéről, amely egy háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) mobiltelefon és egy játékgép ötvözete. Mint kiderült, a Nintendo Game Boy-ra nagyban hasonlító eszköz a Symbian operációs rendszert használja majd, 176x208 pixel felbontású, 4096 színárnyalat megjelenítésére képes színes kijelzővel szerelik fel, és telefonálási képessége mellett képes lesz MP3 és AAC zenefájlok lejátszására is, melyeket többek között a számítógép USB portjához illeszthatő kábelen keresztül lehet majd az eszköz memóriájába tölteni. Emellett az eszköz tartalmazni fog egy FM-rádiót, továbbá támogatni fogja a GPRS csomagkapcsolt adatátvitelt, illetve az eszközök drótnélküli csatlakoztatására szolgáló Bluetooth szabványt is. A többjátékos üzemmódot támogató programokat az egymás mellett tartózkodó N-Gage-tulajok Bluetooth-t használva is igénybe vehetik, de GPRS-en keresztül akár más országokban tartózkodó játékosok is összemérhetik tudásukat.

A 137 gramm tömegű N-Gage-hez a Nokia külön MMC-memóriakártyákon fogja árusítani a játékokat, melyek a gyártó közlése szerint a Nintendo zsebkonzolaiéval azonos színvonalat képviselnek majd. Nem mellékes továbbá, hogy az N-Gage-ben egy internetböngésző és e-mail kliensprogram is helyet fog kapni, továbbá az eszköz multimédiás üzenetküldést (MMS) is támogatni fogja.

A Nokia a tervek szerint a karácsonyi vásárlási szezonnal egyidőben kezdi meg a termék árusítását.