Mécs Imre a Campus-szerződést támadja

Vágólapra másolva!
Mécs Imre szerint a Campus-szerződéssel a Microsoft magához láncolja az egyetemek és főiskolák hallgatóit. A előző kormány által indított felsőoktatási szoftverprogram több szempontból is elhibázott - véli a politikus.
Vágólapra másolva!

Elhibázottnak, verseny- és piacellenesnek tartja a Microsoft és a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) között az előző kormány idején létrejövő Campus-szerződést a szabad demokrata Mécs Imre - tudta meg az X-Press. A megállapodást még az Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Stumpf István kötötte meg 2001 szeptemberében a Microsofttal. A szerződés szerint az összes magyarországi akkreditált állami, egyházi és magán felsőoktatási intézmény valamennyi hallgatója és oktatója használhatja az intézmény vagy saját számítógépén a megállapodás tárgyát képező Microsoft-szoftvereket tanulási, oktatási és bemutató célokra .

A Campusról az Oktatási Minisztérium honlapjánhttp://www.campus.ikb.meh.hu/

Ennek ellenértékeként a MEH több milliárd forintot fizetett ki a Microsoftnak közbeszerzés, pályáztatás és versenyeztetés nélkül - jelentette ki Mécs, aki elmondta, hogy véleménye szerint a szerződés pazarlásról szól, hiszen azok a diákok, akik a Microsoft programjain nőnek fel, valószínűleg későbbi munkájuk során is azt fogják preferálni. Ezért ez a legjobb befektetés a szoftveróriásnak, így akar ingyen is adhatta volna a programokat. A politikus elhibázottnak tartja azért is a szerződést, mert csak egy cég szoftvereit preferálja, és nem teszi lehetővé más cégek programjainak megismerését. Ráadásul a felsőoktatási intézmények kétszer fizetnek a szoftverekért, mivel új gép vásárlásakor a márkás gépek esetében a gép árában már a szoftver, 99 százalékában a Windows, benne van, így azt kénytelenek megfizetni. Mécs Imre a kormány figyelmébe ajánlotta a német modellt, ahol több tartományi kormány már csak olyan szoftverek vásárlását engedélyezi a közintézmények számára, amelyek nyílt forráskódúak.