Kipróbálhatjuk a Splinter Cellt

Vágólapra másolva!
Három szintet tartalmaz az a játszható demo, melyben a UbiSoft Splinter Cell című akciójátékát mutatja be. A három pálya közül kettőben Tbilisi a helyszín, a harmadik pedig a Kalinatek nevű helyszínt mutatja be.
Vágólapra másolva!

Várhatóan a következő hetekben lát napvilágot a UbiSoft jóvoltából az Xbox egyik sikerprogramja, a Spliner Cell. A stealth jellegű, vagyis lopakodós akciójáték az ígéretek szerint igen pontos mása lesz az Xboxos változatnak. Hogy ez igaz-e, arról meggyőződhetünk, hogyha a Ubi oldaláról letöltjük a frissen megjelent, mintegy százhatvan megabájt hosszúságú demot. A demoban három pályával ismerkedhetünk meg. A három közül kettő a grúz fővárost mutatja be, mellyel a korábban megjelent bemutatókban is találkozhattunk. A harmadik pálya helyszíne teljesen új, Kalinatek.