IL-2 Sturmovik: The Forgotten Battles

Vágólapra másolva!
Eredetileg az IL-2 Sturmovik kiegészítőjének indult a The Forgotten Battles, de aztán a UbiSoft meggondolta magát, és egy teljesen önálló második részként fogja megjelentetni a repülőgépes szimulátort.
Vágólapra másolva!

Az első kérdés, ami felmerül a szimulátorok rajongóiban, hogy milyen új repülőgépek kaptak helyet a programban. Nos, új gépekből nincs hiány. Itt van mindjárt például több stuka modell, többek között a tankok ellen bevetett G változat. Aztán itt van a He-111-es, valamin az orosz TB-3 a bombázók közül. Helyet kapott a finn légierő B-239-es gépe, valamint az Me 262-es, több Hurricane-modell, az Me-109-es, valamint az FW-190-es is.

A repülőgépekhez hasonlóan a küldetések számára szem panaszkodhatunk. Vethetünk torpedókat egy He-111-essel, részt vehetünk éjszakai, vagy nappali bombázásokban, megtámadhatunk szárazföldi, vagy éppen hajókonvojokat is. Bizonyos repülőgépekkel találkoztunk az első részben is, de ezeket a fejlesztők átdolgozták, úgyhogy érdemes ezekkel is nekiindulni a misszióknak.

A számos egyjátékos küldetés mellett tíz multiplayer misszió, valamint öt térkép is helyet kapott a játékban. A többjátékos módban egyszerre harminckét pilóta szállhat fel a légtérbe, kik akár egymás ellen, akár egymás oldalán harcolhatnak. Hogyha nem lennénk elégedettek a játékba épített küldetésekkel, akkor lehetőségünk van a csatolt editor segítségével saját missziókat alkotni.

Az egyjátékos küldetések során az embernek végig megvan az érzése, hogy ő csupán egy kicsi porszem a háború gépezetében, és valóban nem fogják a németek megnyerni a konfliktust, hogy ha mi jól vezetjük a repülőnket. Ez hozzásegítheti a játékosokat ahhoz, hogy ne csupán a többjátékos módot találják szórakoztatónak.

A grafikát illetően nemcsak átmodellezték az előző rész repülőgépeit, de a többi grafikai elem is feljavításra került. Leglátványosabb ezek közül minden bizonnyal a sérülések modellezése. Evvel az eredeti játékban sem volt sok gond, most viszont tényleg ott lyukad ki kasztni kissé átvitt értelemben, ahol eltaláljuk. Ezt a stratégiában is jól kihasználhatjuk, mivel a lelőtt légcsavarú gép elég nehezen repül tovább. Emellett részletesebbé váltak mind a gépek, mind a környezeti elemek textúrái is.

A hanghatások sok repülőgépes szimulátor gyenge pontját képezik, de ez alól kivételt jelent a Forgotten Battles, ahogy már kivételt jelentett a "sima" IL-2 is. A repülőgépek motorja fülsiketítően dübörög a bevetések alatt, és ez különösen akkor félelmetes, hogyha komoly légi csata van kialakulóban, mivel ekkor a fegyverek dörgése is a koncert részesévé válik. Ez azonban még tovább fokozható, hogy beszáll a játékba néhány tank, vagy hajó, melyek motorhangja szintén életszerű.

Hogy aztán ezek a változtatások elegendőek lesznek-e ahhoz, hogy a Forgotten Battles megérje azoknak, akiknek már megvan az IL-2, az majd elválik. Azok azonban, akik kihagyták az eredeti Sturmovikot, és szeretik a szimulátorokat, mindenképpen szerezzék be a játékot.