Vérdíjat írtak ki az illegális DVD-másolókra

Vágólapra másolva!
Egy amerikai cég 10 ezer dollár jutalmat ígér annak, aki az általa forgalmazott DVD-másoló programok illegális célú felhasználóiról információt ad. A 321 Studios ellen nemrégiben Hollywood indított pert.
Vágólapra másolva!

A 321 Studios közleménye szerint 10 ezer dollár üti annak a markát, aki olyan felhasználók nyomára vezeti a céget, akik az általa forgalmazott DVD Copy Plus és a DVD X Copy szoftvereket illegális másolatok készítésére alkalmazzák.

A marketinglépésre az után került sor, hogy 2002 decemberében több nagy hollywoodi filmstúdió pert indított a cég ellen, mivel szerintük annak szoftverei sértik az amerikai szerzői jogi törvényeket. A 321 Studios védekezése szerint a programok felhasználása alapesetben nem ellenkezik a törvényekkel, mivel ezek arra szolgálnak, hogy a DVD-vásárlók - a törvényben megengedett - biztonsági másolatot készítsenek korongjaikról. A szoftverfejlesztő egyik vezetője a ZDNet informatikai magazinnak elmondta, hogy a 321 Studiosnál elítélik a DVD-kalózkodást, s a filmiparral együttműködve mindent megtesznek annak érdekében, hogy azt visszaszorítsák.