Vágólapra másolva!
Az ARX Fatalis az egyre népszerűbb akció-szerepjátékok palettáját színesíti. A játékos feladata, hogy börtönéből kiszabadulva megmentse a világot a teljes pusztulástól.
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO



Ezen törekvéseinket meggátolja az a kellemetlen tény, hogy a játék elején egy vár börtönében találjuk magunkat, mindenféle fegyver és páncél nélkül. Szerencsére hamar találhatunk néhány méretes csontot, melyeket fegyverként is használhatunk. Sajnos a csontok hamar eltörnek, de kopásuk előre haladását szerencsére jelzi a képernyő bal sarkában látható tőr ikon vörös színe.

A csontok, és természetesen a későbbiekben talált hatékonyabb kézi és távolsági fegyverek nem az egyetlen lehetőségek az ellenfelek megnevelésére. Találhatunk kalandjaink során rúnákat, melyeket a helyes sorrendben felhasználva szabadjára bocsáthatjuk varázserőnket. A rúnák felhasználására egy meglehetősen egyedi és újszerű módot agyaltak ki a fejlesztők. A jeleket fel kell írnunk a levegőbe, és ezt szó szerint tessenek érteni. Igen, a kontrollt nyomva tartva a megfelelő irányba kell húzogatnunk az egeret. Mondanom sem kell, hogy éles szituációkban tuti el fogjuk rontani a rúnát.

A játék kezelése a rúnák irkálásától eltekintve ügyesen lett megoldva. Több mód között váltogathatunk, és ezek mindegyikét egy-egy kattintással, vagy egy billentyű megnyomásával érhetjük el. Ha fegyverünket eltesszük, és kattintunk egy "jobbost", megjelenik az inventory, és ugyancsak a jobb gombbal érhetjük el a karakterlapot, térképet, naplót és varázskönyvet is.

Persze nem csak legyilkolandó szörnyetegekkel vezérel össze a sors. Számos NPC is az utunkba akad, kik fontos információkkal látnak el bennünket. Az információkat azonban nem mindenki fogja örömmel elárulni nekünk; első fog fordulni, hogy hallgatózással kell megszereznünk az áhított tudást.