Industry Giant II (magyar szinkronnal)

Vágólapra másolva!
Nemrég látott napvilágot a JoWooD Productions gazdasági stratégiai játékának, az Industry Giantnek a folytatása. A játékosnak ezúttal is egy ipari birodalmat kell kiépítenie, a termelés minden részletére alaposan odafigyelve.
Vágólapra másolva!
Industry Giant 2 (szinkronizált)http://www.dynamic-systems.hu/catalog.php?mode=article&articleno=ROINDUSTR5

Ami a játék lényegét illeti, nem változott az előző részhez képest. Most is egy ipari birodalmat kell kialakítanunk, ahol nekünk kell megszervezni a nyersanyagok kitermelését, vagy beszerzését, a szállítást, a végtermékek előállítását, majd azok értékesítését. A gyártási feladatok igen sokrétűek - egy autó előállításához például szükség van az alumíniumot szolgáltató bauxitra, de az abroncsok alapanyagát jelentő kaucsukra is.

A késztermékeket a térképeken található városokban értékesíthetjük. Minél nagyobb egy város, annál több termékre van szükség, így nekünk is egyre több üzemet kell létesítenünk, és a városok növekedése sosem áll meg. A piacot rengeteg fajta termékkel áraszthatjuk el, a hajszárítótól a kekszen, sörön, képregényen, telefonon, karácsonyfán át egészen a különféle ruházkodási termékekig. Mivel a játék egy nyolcvan éves időszakot ölel fel, a termékek palettáján időről időre új színek is feltűnnek.

Eleinte a feladatunk nem túl nehéz. Elég, hogyha létesítünk egy farmot, melyen mondjuk csirkéket tenyésztünk, kik tojásokat tojnak. Ezután jöhet egy raktár, melyben a tojásokat tároljuk, majd egy áruház a városban, ahol a polgárok megvehetik a tojásokat. Igen ám, de a tojásüzletből eddig nem sokan lettek multimilliárdosok, és nagy rá az esély, hogy mi sem leszünk. Ehhez bizony több, összetettebb üzletágba kell fognunk, melyeket az idő haladásával egyre nehezebben fogjuk átlátni. Bizonyos folyamatokat automatizálhatunk, de sokkal egyszerűbb dolgunk így sem lesz.

Más elemek viszont meglehetősen elnagyoltak. Számos folyamat van, legyen szó gyártásról, vagy akár értékesítésről, melyekbe kevés beleszólásunk van, pedig lennének ötleteink. Itt vannak példának okáért a farmok, melyeken az év egy bizonyos időszakában vetnek, máskor aratnak, de néha nemigen van munkája a parasztoknak. Ennek ellenére egész évben ugyanannyi munkást kell alkalmaznunk, és - ami még nagyobb baj - ugyanannyi fizetést is kell adnunk nekik.

Az Industry Giant II-ben végigjátszhatunk egy küldetéssorozatot, de akár konkrét cél nélkül, a puszta meggazdagodásért is hajthatunk. A kampány missziói egyre több feladatot ruháznak ránk, és egyre komolyabb kihívást jelentenek. A gép által irányított ellenfelek sajnos igazi ellenségeknek tűnnek, mivel szinte semmilyen kontaktust nem létesíthetünk velük, például nem használhatjuk vasútvonalaikat, vagy nem vásárolhatjuk meg cégeiket.

A játék magyar nyelvű szinkronnal kapható, habár a szinkron szó kissé csalóka lehet, mivel beszédet nem hallhatunk a programban. Ez nem baj, főleg azt figyelembe véve, hogy a magyar fordítás meglehetősen jóra sikeredett. Alaposan végigböngészve a feliratokat, nem találkoztunk sem helyesírási hibával, sem értelmezhetetlen karakterekkel, sem más problémákkal. Ez mind a játékban fellehető menükre és "hintekre" igaz, mind a hosszabb szövegekre, melyekkel a tutorial küldetés alatt találkozhatunk. Utóbbit mindenképpen érdemes végigjátszani, mert tényleg részletes a magyarázat, és sokkal könnyebben fogunk így boldogulni az éles küldetésekben.

A grafikával nincs sok gond, habár azért ne várjuk azt, hogy egy SimCity minőségű környezetben kell birodalmunkat építgetni. A terepre ráközelíthetünk, egész nagyban szemlélve az eseményeket, habár ilyenkor a részletesség meglehetősen leromlik. Érdemesebb messzebbről nézni a környéket, már csak azért is, mert így jobban áttekinthetjük a teendőket. Mindenképpen ki kell emelni e menüket, illetve az ablakokban feltűnő feliratokat és ikonokat. Ezek nagyon jól áttekinthetőek, színesek és szépen megrajzoltak.

A még 1997-ben megjelent Industry Giant folytatása valószínűleg megnyeri azoknak a tetszését, akik az első rész rajongói voltak, illetve akiknél nagyon bejönnek a gazdasági stratégiák. Viszont azt figyelembe véve, hogy milyen játékok képviselik manapság a műfajt, nehéz lesz új rajongókat a program elé ültetni huzamosabb időre.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP2 350
RAM64 Mbyte RAM
HDD850 MB
VGA16 MB VRAM
DirectX verzióDirectx 8.1