Hátsó ajtót nyit a PC-n az új féreg

Vágólapra másolva!
Illetékteleneknek biztosít betekintést a felhasználó képernyőjének tartalmához egy új számítógépes féreg, amely nemrég ütötte fel fejét a világhálón.
Vágólapra másolva!
Védekezés szélessávon/techbazis/gyorsinternet/20030228vedekezes.html

A Deloder nevet viselő féregvírus Windows-alapú számítógépes rendszereket támad, s bár a szakértők szerint nem jelent nagy fenyegetettséget a felhasználók számára, technikai kivitelezése számtalan aggályt felvet. A féreg ugyanis tartalmaz egy ún. Virtual Network Computing (VNC) komponenst, amely lehetővé teszi, hogy az áldozat számítógéphez a illetéktelenek úgy férjenek hozzá, mintha ők maguk ülnének előtte, azaz teljeskörű hozzáférést nyernek a grafikus felülethez. A VNC-technológiát rendszerint rendszergazdák szokták használni a felügyeletük alatt lévő számítógépek távolból történő adminisztrálására, mivel segítségével nem szükséges fizikailag is az adott PC-nél lenniük.

Ezen felül Dvldr32.exe állományban terjedő a féreg egy IRC (Internet Relay Chat) csevegőhálózaton aktivizálódó robotot is tartalmaz, amelyen keresztül szintén lehetséges szöveges parancsokat adni az áldozat számítógéphez, így a fertőzött gépeket hackerek akár elárasztásos (DDoS) támadásokhoz is felhasználhatják. Ezek lényege, hogy egy adott számítógépet az interneten keresztül távirányított számtalan "zombi" gépről egyidejűleg végrehajtott lekérésekkel túlterhelik. A Deloder tipikus jelszavakat (például: password) használva megkísérli magát az áldozat gépről elérhető hálózati meghajtókra is felmásolni, s ezáltal önmagát terjeszteni. A féreg ezen kívül véletlenszerűen kiválasztott IP címeket is vizsgál, nyitott 445-ös port után kutakodva, amely megosztott könyvtárak meglétét feltételezi, amelyekre a vírus szintén megpróbálja másolni magát.

A Computer Associates szakértőinek közlése szerint mindeddig még nem érkezett hozzájuk bejelentés Deloder-fertőzéssel kapcsolatban, míg egy ausztrál IT-biztonsági cég arról számolt be, hogy otthoni felhasználók komputereit támadta meg a féregvírus, s az elmúlt három nap folyamán a fertőzések száma megháromszorozódott.