Bővül a hazai digitáliskamera-piac

Vágólapra másolva!
A HP várakozásai szerint az idei év során Magyarországon jelentősen nő majd a kereslet a digitális fényképezőgépek iránt.
Vágólapra másolva!

Piaci előrejelzések szerint idén jelentősen nő a kereslet a digitális fényképezőgépek iránt, számításaink szerint az év végén, a korábbi 5 százalék helyett már a lakosság legalább 15 százaléka ilyen kamerát használ emlékei megörökítésére - derül ki a Hewlett-Packard Magyarország közleményéből.

A társaság úgy véli, most kezdenek igazán tömegcikké válni a digitális kamerák, amely többek között annak köszönhető, hogy 2002 második felében nagyot zuhant a gépek ára, s ez a folyamat, ha nem is akkora lendülettel, de a választék jelentős bővülésével együtt azóta is tart. Az otthoni felhasználóknak szánt digitális fényképezőgépek hat évvel ezelőtt jelentek meg a piacon, s ekkor áruk még átlagosan 250-300 ezer forint volt. Azóta az eszközök jelentősen olcsóbbak lettek, és a magyar piacon kapható gépek választéka is sokkal nagyobb lett: ma már 8-10 márka, s egy-egy márkán belül akár 10 különböző színvonalú és tudású gép közül lehet választani 30-200 ezer forint közötti áron. Világszerte 62 gyártó állít elő digitális fényképezőgépeket, amelyekből Európában tavaly 8 millió darabot adtak el. A digitális a kamerák piaca, hasonlóan több más termékhez szezonális: a legtöbb gépet a nyaralás előtt és a nyár végén adják el a kereskedők, mivel a legtöbb vásárló szabadsága alatt tájékozódik a kínálatról, s ekkor dönti el, hogy milyen típust vásároljon.

A magyarországi piacon a HP az elmúlt évben mintegy 10 ezer kamerát adott el, ami 60 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értékesítéseket. A nagy forgalmazók adatainak értékelésével megállapítható, hogy az elmúlt évben a digitális kamerák piaca szintén 60 százalékkal nőtt, míg az idén a várakozások szerint megduplázódik. A HP az idén meg kívánja duplázni az eladott készülékek számát.