Folytatódik az Earth 21 sorozat

Vágólapra másolva!
A következő év elején lát napvilágot a Zuxxez által fejlesztett Earth sorozat következő epizódja, az Earth 2160. A programban négy ellenséges frakció közül választhatunk, melyek mindegyikéhez hétküldetéses kampány tartozik.
Vágólapra másolva!

Az Earth 2140 még nem nyerte el igazán a valósidejű stratégiák rajongóinak tetszését, a következő rész, a 2150 viszont már annál nagyobb sikernek bizonyult. A sorozat szerencsére nem szakad meg, hiszen a Zuxxez már dolgozik a folytatáson, mely a változatosság kedvéért az Earth 2160 nevet fogja viselni. A program valójában egy csomag, melyben az említett 2160 mellett helyet kapott az Earth 2150, a The Moon Project, valamint az Earth 2150: Lost Souls is. A játékban négy, egymással ellenséges viszonyban álló szervezet közül választhatunk - minden szervezethez hét küldetésből állókampány tartozik. Az új grafikus motorral üzemelő játék megjelenése a következő év első negyedében várható.