HíF: rugalmasabb működés az EU-ban

Vágólapra másolva!
A Hírközlési Felügyelet (HíF) elnöke arra számít, hogy a szervezet munkája az Európai Unióhoz történő csatlakozás után rugalmasabbá válik, s hangsúlyos szerep hárul majd a fogyasztókat érintő adatok nyilvánosságra hozatalára.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unióba (EU) való belépés után a Hírközlési Felügyeletnek kevesebb adminisztratív feladatot kell ellátnia, miközben sokkal rugalmasabban és nagyobb felelősséggel kell eljárnia a piac felügyelete során - mindezt Frischmann Gábor, a HíF elnöke mondta el egy szakmai konferencián.

Frischmann kifejtette, az EU-ban 2003 júliusában lép életbe az az új távközlési keretszabályozás, amely meghatározza a nemzeti hatóságok jogait és lehetőségeit a piaci verseny előmozdításával és ellenőrzésével, illetve az állampolgárok érdekeinek védelmével kapcsolatban. Az elnök közölte, mivel az új távközlési direktíva csak EU-tagokra lesz érvényes, Magyarországnak a csatlakozás időpontjától kell majd alkalmaznia.

A direktíva alkalmazásra való felkészülés már megkezdődött, s a magyar piac szereplőinek is alkalmazkodniuk kell ahhoz az EU-direktívához, amely kimondja, hogy a fogyasztóvédelem kulcsa a nyilvánosság - véli Frischmann Gábor. A HíF elnöke szerint ebből következően a szolgáltatókat jogszabály vagy a szabályozó hatóság kötelezi majd arra, hogy minden, a fogyasztókat érintő adatot nyilvánosságra hozzanak egymással összehasonlítható módon.