Április 14-én jön a Postal 2

Vágólapra másolva!
Mind Európában, mind Észak-Amerikában április tizennegyedikén jelenik meg a Postal című akciójáték második része. Az első résszel ellentétben a Postal 2 esetében nem kell feltétlen minden utunkba akadó lelket legyilkolnunk.
Vágólapra másolva!
Go Postalhttp://www.gopostal.com/

Sikeresnek bizonyult a Running with Scissors 1997-ben megjelent akcióprogramja, a Postal, melyet azonban sok kritika is ért, mivel kissé sok vért kellett kiontani a végső siker eléréséhez. A második részben evvel ellentétben nem feltétlen kell állandóan a ravaszon tartanunk az ujjunkat. Persze nem kell feltétlen visszafogniuk magukat az akcióban dús jeleneteket kedvelőknek sem, hiszen számos fegyver áll a játékos rendelkezésére. A kevésbé militaristák számára olyan küldetések is bekerültek a programba, mint például az melyben tejet kell vásárolnunk...