Először emeltek vádat letöltögetők ellen

Vágólapra másolva!
Pert indított négy diák ellen az amerikai hanglemezipari szövetség (RIAA). Ez az első olyan jogi eljárás, mellyel az internetes fájlcsererendszerek egyedi felhasználóit célozzák meg.
Vágólapra másolva!

A RIAA négy diákot vádol online fájlcsere során elkövetett szerzői jogsértéssel. Az eset különlegessége, hogy a Napster után mára hagyománnyá vált fájlmegosztó rendszerek esetében most először nem a szoftver fejlesztője, hanem egyedi felhasználók ellen indul peres eljárás. Bár a film- és hanglemezipar eddig több rendszer, így a Napster ellen is győzedelmeskedett a tárgyalóteremben, akadnak olyan alkalmazások is, melyek központi szerverek nélkül, abszolút decentralizált módon működnek, így azok nem zárhatók le központilag. A most perbe fogott diákok olyan keresőeszközöket működtettek, melyek lehetővé tették a rendszerbe csatlakoztatott számítógépek megosztott tartalmának keresését és a fájlok letöltését.

DigitÁlom - könyvek az internetrőlhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/kategoria.html?kat.id=CA1149%26tag=1

Az amerikai hanglemezipari szövetség már korábban is figyelmeztett arra, hogy a törvény adta lehetőségeket kihasználva maguk a letöltögetők ellen is fellépne. A RIAA különösen az egyetemeken végrehajtott jogsértésekre hívta fel a figyelmet: a felsőoktatási, kollégiumi hálózatok sávszélességének több mint felét az illegális letöltések használják el - állítja a szervezet. A szerzői joggal védett anyagok, például filmek, zenék jogtulajdonosai az Egyesült Államokban egy 1997-es, eddig nem használt szabályozás, a No Electronic Theft Act alapján léphetnek fel a letöltögetők ellen. Az eddig gyakorlatban nem használt törvény súlyos esetben akár öt év börtönnel is büntetheti a fájlcserélőt.

Az amerikai képviselőház egyik albizottságának tagjai az idei év februárjában nyilatkoztak a hasonló fellépés szükségességéről, Az igazságügyi bizottság egyik demokrata tagja figyelmeztetése szerint pedig az egyetemeknek gondoskodni kellene saját hálózatuk felügyeletéről, különben a Kongresszus teszi ezt meg helyettük, egy sokkal inkább határozottabb módon.