Mini fotónyomtatók a Canontól

Vágólapra másolva!
Két hőszublimációs nyomtatót jelentett be a Canon. Az új készülékek közvetlenül a Canon digitális kamerákhoz csatlakoztathatók, és maximum 10x15 cm méretű képek nyomtatására képesek legfeljebb 300 dpi felbontással.
Vágólapra másolva!

A Canon Direct Print nyomtatócsalád két új, CP-200, illetve CP-300 típusjelzésű tagja jelentősen kisebb és könnyebb lett elődeinél, illetve modern, stílusos külsőt kapott. A kisebb modellt csak hálózati adapterről üzemeltethetjük, míg a másik lítium-ion akkumulátorral is működtethető, s ehhez külön autós szivargyújtóhoz illeszthető kábelt is meg lehet vásárolni.

Forrás: ORIGOA Direct Print rendszert támogató Canon fényképezőkről közvetlenül nyomtathatunk a printerekkel, egy standard USB kábel közbeiktatásával. Ehhez a kamerán megjelenő print (nyomtatás) menüben ki kell választani a nyomtatni kívánt képet, illetve a beállításokat (méret, minőség, mennyiség) és nagyjából másfél perc múlva kezünkben tarthatjuk a kész papírnyomatot.

A nyomtatók az úgynevezett hőszublimációs eljárással hozzák létre a nyomatokat. A folyamat során három festékréteget hordanak fel a papírra (sárga, magenta, ciánkék), melyekből összeáll a végső kép. A képre egy fényes védőréteg is kerül, mely teljesen a hagyományos technikával készült fényes felületű képekhez teszi hasonlóvá.