Washington az erőszakos játékok ellen lép fel

Vágólapra másolva!
Többek közt az új Mátrix filmhez kapcsolódó akciójátékra is vonatkozik az az új törvény, mely megtiltja a hatóságok elleni erőszakot ábrázoló szoftverek árusítását kiskorúak számára.
Vágólapra másolva!
Forrás: Rockstar Games
GTA4 - Vice City

Washington állam kormányzója, Gary Locke kedden írta alá az 1009-es számmal jelzett törvényt. A új szabályozás bünteti azokat a kereskedőket, akik 17 év alattiak számára rendőri szervek elleni erőszakot ábrázoló játékokat árusítanak. A júliusban életbe lépő, Washington államban érvényes törvény megszegői maximálisan 500 dollár pénzbüntetéssel sújthatók. Számos játékszoftver a hatálya alá tartozik, így például a néhány nappal ezelőtt megjelent GTA4 - Vice City is. Ebben a játékos egy nyolcvanas évekbeli maffiózót alakítva nehezen kerülheti el az őt üldöző rendőrök halomra gyilkolását - a lehető legváltozatosabb eszközökkel, ezek között géppisztoly ugyanúgy szerepel, mint láncfűrész, vagy kalapács. Hasonló a Magyarországon a héten bemutatásra kerülő új Mátrix-mozihoz kapcsolódó Enter the Matrix című akciójáték, melyben a film főhőseinek bőrébe jutva kell keresztülgázolni ez ellenfeleken.

Az amerikai Digital Software Association szoftveripari szövetség szerint a törvény az alkotmányba ütközik, ezért bírósági úton kívánja megtámadni azt.

A törvénytervezet egyik benyújtója, a republikánus Mary Lou Dickerson mindenképpen szükségét érzi az erőszakos játékok elleni hatósági fellépésnek. - Számos tanulmány bizonyítja az erőszakos bűncselekmények és a videojátékok közötti kapcsolatot - vélekedik a képviselő, aki szerint már a törvény körül kialakult nyilvános vita is hasznos, hiszen felhívja a szülők figyelmét a veszélyekre.