Internet elektromos hálózaton

Vágólapra másolva!
Bár amerikai cégek már sikeres kísérleteket is végrehajtottak, az elektromos hálózaton keresztüli internetszolgáltatások várhatóan csak több év múlva jelenhetnek meg a kereskedelmi forgalomban.
Vágólapra másolva!

Biztató eredményeket mutatnak az amerikai Consolidated Edison és az Ambient cégek kísérletei az elektromos hálózaton keresztül elérhető szélessávú internetszolgáltatásra. A technológia széles körű alkalmazása azonban még több évet vehet igénybe. A társaságok fejlesztés alatt álló eljárásával az otthoni számítógépek a hálózati csatlakozón keresztül jutnak majd mind a működésükhöz szükséges energiához, mind pedig az internetkapcsolathoz.

A mindenhol rendelkezésre álló és a világ szinte minden sarkába eljutó elektromosvezeték-hálózatokon a hálózati frekvenciánál lényegesen magasabb vivőfrekvenciát alkalmazva adatforgalmat is lehet bonyolítani anélkül, hogy a két jel interferálna egymással.

A hálózati feszültség leválasztását biztosító berendezések felszerelésének persze nem elhanyagolható költség- és logisztikai vonzatai lesznek, mire a jelenlegi internetcsatlakozások alternatívájaként a rendszer egyáltalán szóba jöhet. Mivel pusztán technológiai szempontból a rendszer kivitelezhető és alkalmazható, ez a költségtényező lehet az egyetlen akadálya a rendszer elterjedésének különösen a mobil internetcsatlakozások rohamos térnyerése tükrében.

Az elektromos hálózatokon 4 megabit/sec adatátviteli sebességet biztosító interneteléréseket lehet majd üzemeltetni, ami nagyságrendekkel nagyobb a kábeltévés hálózatokon használatos kábelmodemek 1,5 megabit/sec-os sebességmaximumánál. Az előzetes számítások szerint a rendszer alkalmazásával havi 30 dolláros előfizetési díj ellenében lehet majd szélesssávú internetszolgáltatásokat nyereségesen üzemeltetni.