Módosul a Vodafone internetszolgáltatása

Vágólapra másolva!
Július közepétől megváltoztatja GPRS internetszolgáltatásának paramétereit a Vodafone. A cég emellett új árstruktúrát vezet be, az előfizetők ezért kevesebb adatot forgalmazhatnak, viszont a jelenleginél gyorsabban.
Vágólapra másolva!
Vodafone: Eladható a mobil internet/techbazis/mobil/20021028interju.html

A Vodafone Magyarország szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy július 15-től megváltoztatja GPRS internetszolgáltatásának paramétereit. A szolgáltatás havidíja 3125 forint marad, ám ez az összeg az eddigi 1 gigabájt helyett csupán 200 megabájt adatforgalmat tartalmaz majd. Az ezen felüli adatforgalmazásért sávonként további díjakat kell majd fizetnie a felhasználóknak: 200 és 500 megabájt közötti adatátvitel esetén az internetdíj összesen bruttó 7000 forintra emelkedik, 500 megabájt és 1 gigabájt között bonyolított havi adatátvitelért pedig 13 ezer forintot kell fizetni majd az ügyfeleknek. 1 gigabájt feletti adatforgalom esetén minden megkezdett 1 gigabájt további bruttó 17 ezer forintba kerül.

Optimalizált letöltési technológia

Emellett a társaság egy Vodafone Internet Plusz elnevezésű letöltés-optimalizáló megoldást is bevezet GPRS-rendszerein. A technológia lehetővé teszi a GPRS-kapcsolaton keresztül forgalmazott adatok tömörítését, így segítségével átlagos webezés esetén a felhasználók által forgalmazott adatmennyiség nagyjából felére csökken, az adatátvitel sebessége pedig - a TÜV által a Vodafone megbízásából készített felmérés szerint - legalább 63 százalékkal nő - olvasható a társaság közleményében.

Mivel a módszer az átvitt képeket veszteségesen tömöríti - azaz minőségük romolhat -, a felhasználóknak lehetősége nyílhat a jelenleg is működő, hagyományos - képminőség-romlás nélküli - GPRS-kapcsolatra való átváltásra - akár böngészés közben is - egy kliensprogram telepítését követően .A szolgáltató közlése szerint az alkalmazott új technológia révén a GPRS internet előfizetőinek 90 százalékának nem kell áremelkedésre számítania.

Ingyenes MMS a nyaralásból

Nyári akcióval kívánja a mobiltelefonos képküldést népszerűsíteni a szolgáltató: július 1. és szeptember 30. között mind a havidíjas, mind a feltöltőkártyás ügyfelek havi 100-100 darab MMS üzenetet küldhetnek ingyenesen egy másik Vodafone-os számra a vállalat itthoni, illetve 11 külföldi országban működő partnercégeinek mobilhálózatát használva. A társaság közlése szerint a cég több mint egymilliós ügyféltáborából már 40 ezren használnak MMS üzenetküldésre alkalmas készülékeket.

Változó WAP-tarifa

Július 15-től megváltoznak a Vodafone GPRS adatátvitelen keresztüli hozzáférésen keresztüli WAP-elérésre vonatkozó tarifái is. Havidíjas előfizetők bruttó 375 forintért 2 megabájtig wapozhatnak, 2 és 5 megabájt közötti forgalomért 950 forintot kell fizetniük, 5 megabájt felett pedig 1500 forintot. Feltöltőkártyás ügyfelek esetén 1 megabájt forgalom kerül 375 forintba, 1 és 3 megabájt közötti 950 forintba, míg a maximális 5 megabájtos adatforgalmazás 1500 forintba kerül majd.