Mégsem kell Javát csatolni a Windowshoz

Vágólapra másolva!
Egy fellebbviteli bíróság döntése nyomán a Microsoftnak nem kötelező a rivális Sun Java nevű technológiáját integrálnia operációs rendszereibe.
Vágólapra másolva!

Egy szövetségi fellebbviteli bíróság csütörtöki döntése nyomán a Microsoftnak nem lesz kötelező a Sun cég Java Virtual Machine nevű szoftverplatformját együtt szállítania Windows operációs rendszereivel. A két cég közötti jogi harc legutóbbi állomásán, egy január 15-i tárgyaláson egy alsóbb fokú bíróság még arra kötelezte a Microsoftot, hogy építse be a Windows-ba, a .Net technológiát használó termékekbe és az Internet Explorer böngészőbe a Sun által készített Java-motort, a döntést azonban a szoftvercég megfellebbezte. Ugyanakkor a bíróság csütörtökön azt is kimondta, hogy a Microsoft megsértette a Sun szerzői jogait azzal, hogy operációs rendszerével együtt korábban saját fejlesztésű Java-motorját értékesítette.

Mint ismeretes, a Java programozási nyelvet kifejlesztő Sun Microsystems azért fogta perbe a Microsoftot, mivel az utóbbi cég a saját maga által fejlesztett és nem az eredeti Java-implementációt építette be operációs rendszereibe. A Sun szerint a Microsoft-féle Java Virtual Machine nem volt száz százalékig kompatibilis az eredetivel, ráadásul a cég azt a Java egy mára elavult változatára alapozta. Ezzel a cég - a Sun szerint - azt kívánta elérni, hogy a programozók a Java helyett inkább a Microsoft .Net platformra készítsék el fejlesztéseiket. A Java lényege, hogy a benne írt programokat bármilyen platformon futtatni lehet anélkül, hogy változtatásokat kellene eszközölni bennük.