Új kamerás mobil a Siemenstől

Vágólapra másolva!
Csütörtökön egy moszkvai sajtóeseményen mutatta be a Siemens legújabb, integrált digitális kamerával szerelt, MC60 jelű  mobiltelefonját két másik új készülékkel együtt.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A német vállalat csütörtökön három új - egy alsó-, egy közép- és egy felsőkategóriás - mobiltelefont mutatott be, melyek a nyár vége tájékán kerülnek majd piacra. A legnagyobb érdeklődésre a némileg furcsa formájú billentyűzettel ellátott MC60-as modell számíthat, ezt ugyanis 101x80 pixel felbontású, 4096 színárnyalat megjelenítésére alkalmas kijelzővel és integrált digitális kamerával látta el a gyártó. A beépített fényképező 0,1 megapixeles (352x288 pixel) felvételek készítésére alkalmas.

A Siemens MC60-as egy háromsávos GSM/GPRS készülék, támogatja a multimédiás üzenetküldést, továbbá WAP 1.2.1-es mikroböngésző is helyet kapott benne, valamint Java-alkalmazások futtatására is képes. Az 1 megabájt memóriával rendelkező telefon csupán 86 gramm tömegű, s a gyártó közlése szerint méreteit tekintve (109 x 46 x 21 mm) is a piacon lévő legkisebb kamerás mobil lesz. Az MC60 300 perces beszélgetést, és 250 óra készenlétet biztosít majd, s szeptemberben jelenik meg az európai piacokon - olvasható a Siemens közleményében.

Az új kamerás mobillal egy időben a Siemens egy színes kijelzős, közép-árkategóriás készüléket is bemutatott, amely a C60 jelzést viseli. Szeptembertől új taggal bővül a vállalat kínálata az alsó árszegmensben: ekkortól lesz kapható ugyanis a csütörtökön bemutatott, monokróm kijelzős, alapfunkciókat kínáló A52 készülék.