E-mailben kommunikál az új webes kereső

Vágólapra másolva!
Egy amerikai egyetemen olyan online keresőmotort fejlesztenek, amelyet a lassú internetkapcsolattal vagy csupán e-mail címmel rendelkező felhasználók is hatékonyan tudnak információkat szerezni az őket érdeklő témákban.
Vágólapra másolva!

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakemberei által kidolgozott megoldás egy bostoni számítógépközpontból, illetve az internetező számítógépére telepítendő kliensszoftverből tevődik össze. A gyatra nethozzáféréssel rendelkező felhasználónak be kell gépelnie a kívánt keresőszavakat a programba, majd az e-mailben továbbítja azokat a szervernek. A központi gép ezt követően automatikusan végrehajtja a keresést, majd az általa legrelevánsabbnak ítélt weboldalakat összetömörítve, ugyancsak e-mailben továbbítja a felhasználónak egy nappal később.

A TEK nevet viselő keresőmotorral elsősorban a szegény országokban élők embereket kívánják segíteni - közölték a projekt munkatársai. Noha a TEK egyelőre korai fejlesztési fázisban létezik, de a szakértők szerint három-négy hónapon belül béta változatban működni fog, s használata mindenki számára díjmentes lesz.