Új típusú CCD-t fejlesztett ki a Sony

Vágólapra másolva!
Továbbfejlesztett érzékelőlapka kifejlesztéséről számolt be a japán elektronikai óriás. Az új lapkák az eddigi megoldás helyett 4 színre bontják a képeket. Valószínűleg már a közeljövőben megjelennek az új lapkára épülő kamerák.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A CCD lapkák előtt egy színszűrőt találunk, melyek hagyományosan 3 színből álltak RGB, a képen látható elrendezés szerint. Az egyes képpontok színét az alapján számolja a kamera, hogy melyik szűrő milyen arányban engedi át a fényt. A Sony most ezen a szűrőn lecserélte a második zöld mezőt egy úgy nevezett Emerald (ciánkék) színűre. Ezáltal a várakozások szerint sokkal élethűbb, természetesebb színű képek készülnek majd. A Sony szerint az új rendszer sokkal jobban hasonlít majd az emberi színérzékeléshez.

Az új érzékelő mellett egy új képfeldolgozó processzort is készít a Sony, mely elődeinél jóval gyorsabb lesz és körülbelül 30 százalékkal kevesebb energiát igényel majd, s ezen előnyök az új kamerákban is megjelennek majd.