Vágólapra másolva!
Lassan már a négymilliót is eléri a koreai Lineage online szerepjáték előfizetőinek száma. Ha pedig az Unreal motorjával felszerelt második rész is megjelenik, e szám már tényleg a csillagos eget ostromolhatja.
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO




Az első Lineagehez képest a folytatásban számos olyan fajt is választhatunk hősünknek, mely tagjaival a korábbi epizódban csak NPC-ként találkozhattunk. Ami a kasztokat illeti, szintén nincs hiány belőlük, viszont a játék kezdetekor a faj, és a nem megválasztásakor csak azt határozhatjuk meg, hogy akarunk-e mágiahasználók lenni, vagy sem.

A korábbi részben a legtöbb játékos magányosan kalandozott, és a világ felépítése is inkább ennek a stílusnak kedvezett. Persze a folytatásban is lehetünk magányos farkasok, viszont számos olyan helyzettel találkozhatunk, mikor elkelne a csapattársak segítsége. Ilyen lehet egy igazán brutális szörnyeteg legyőzése, vagy tán még jobb példa egy vár, vagy erődítmény ostroma.

A játékosok az első részhez hasonlóan most is különféle klánokhoz fognak tartozni, ami szintén a csapatban való játékosoknak fog tetszeni. A klánok birtokolhatnak várakat is, melyeken keresztül ők ellenőrzik az erődítmény körüli területeket is. A várakat persze nem fogják tálcán kínálni a jelenlegi birtokosok, hanem kemény ostromokban kell őket bevennünk.

A nagy létszámú ostromok felvetik azt az online játékoknál amúgy is különösen hangsúlyos kérdést, hogy nem fog-e a játék nagyon lelassulni, hogyha mondjuk száz ember ostromol egy várat. A fejlesztők válasza az, hogy nem, a játék akkor is elfogadhatóan fog futni, ha a csaták már nagyban örvénylenek.

A harcrendszer a hírek szerint nem változik sokban, vagyis a Lineage 2-ben is a Diabloban megismert módszerrel, az egérrel fürgén kattintgatva kell az ellenfelet levernünk. Mivel a megjelenítés teljes 3D-be ment át, feltűntek bizonyos billentyűzetről is elérhető harci lehetőségek, melyek megkönnyítik a háromdimenziós harcot.