Tiger Woods PGA Tour 2004

A Tiger Woods PGA Tour 2003 számos díjat besöpört, úgyhogy az Electronic Artsnak és a Headgatenek alaposan fel van adva a lecke, hogy felül akarják múlni a tavalyi részt.

Nézzük meg, hogy mivel próbálják tehát megelőzni a tavalyi változatot. Először is semmiképpen sem akarnak lemaradni mennyiségileg, így igencsak méretes adatbázis került a programba, mely minden velejárójával meg is tölt három lemezt. A 2004-es részben tizennyolc golfpályával találkozunk, melyek közül tizenhat valódi golfpályák alapján került modellezésre.

A pályák mellett tizenhat profi golfozóval találkozhatunk a programban, melyek közül tizenöten a PGA sorozat versenyzői, mint maga Tiger Woods is, míg a maradék játékos egy hölgy, ki az egyre kedveltebb LPGA-ben keresi a kenyerét. A játékosok a programban ugyanazon szponzorok felszerelésével játszanak, illetve ruháit viselik, melyekét a valós versenyeken is.

Hogyha nem találjuk meg kedvencünket ezen tizenhat játékos közt, nekiállhatunk megalkotni saját hősünket. Választhatunk női, vagy férfi játékost, majd utána igen részletesen meghatározhatjuk külsejét, egészen a hajviselettől a ruházaton át az esetleges tetoválásokig. A külső persze nem minden, egy szép nő még nem fog jól golfozni, úgyhogy a golftudást meghatározó szakértelmeket is itt kell beállítanunk.

Ezek a szakértelmek persze a játék folyamán is növekednek, már ha a karrier, vagy bajnokság módot választjuk. Mindkét esetben annál gyorsabban fejlődünk, minél nagyobb sikereket érünk el az adott versenyeken. A karriermód valamivel összetettebb, mivel itt nemcsak a játékkal kell foglalkoznunk, hanem mintegy önmagunkat menedzselve szponzori szerződéseket is kell kötnünk.

A képességek fejlődése mellett mindkét módban a sikeres szereplés jutalmaként új pályákra juthatunk el, új elemekkel bővül ütőkészletünk, vagy olyan különleges ütések kerülnek eszköztárunkba, melyeket látva ellenfeleink csak tátani fogják szájukat a csodálkozástól, vagy ha elrontjuk az ütést, hasukat fogni a nevetéstől.

A bajnokság módban sem csak arról van szó, hogy sorban végigrobogunk a PGA sorozat versenyein, hanem különleges kihívásokban is részesülhetünk. Egy ilyen különlegesség, mikor egy profi játékos hír ki bennünket egy golfmeccsre. Ha ezt megnyerjük, akkor az a pálya, amin a meccset játszottuk, a továbbiakban bármikor rendelkezősünkre áll, akár gyakorlás céljára is.

Előző
  • 1
  • 2
Következő