USA: pénz nélkül a megfigyelési program

Vágólapra másolva!
Anyagi források nélkül maradhat a terrorizmus elleni küzdelem jegyében fogant amerikai elektronikus megfigyelési-adatgyűjtési rendszer, miután a Szenátus megvonta a költségvetési pénzeket a projekttől.
Vágólapra másolva!

A Védelmi Minisztérium nem használhat fel költségvetési keretéből forrásokat a Terrorism Information Awareness program (TIA) fejlesztésére, illetve az ehhez kapcsolódó kutatásokra - tudósít a Reuters, a Szenátus egy csütörtöki, a 2004-es védelmi költésekről szóló döntésére hivatkozva.

A TIA honlapjahttp://www.darpa.mil/iao/TIASystems.htm

A korábban Total Information Awareness néven futó projekt célja olyan rendszer megalkotása, mely informatikai eszközökkel folytatott adatbányászattal végigköveti állampolgárai életét, s a létrejövő adathalmaz elemzésével kiszűri a terrorizmussal gyanúsíthatókat. A rendszer nem csak a polgárok személyes, társadalombiztosítási, pénzügyi vagy vásárlási szokásaival kapcsolatos elektronikus információit lenne képes egyben kezelni, de a térfigyelő kamerák felvételeit, vagy az arcfelismerő módszerekkel összegereblyézett adatokat is. Az elképzelést korábban számos civiljogi szervezet bírálta, ezen túl az amerikai belpolitikában is ütközőpontot jelent.

Az amerikai Fehér Ház szerint a Szenátus döntése "terrorizmus elleni harc egy jelentős eszköz elvesztését jelentené", ezért arra kéri a törvényhozást, hogy a jövő évi költségvetésről végső szavazásig gondolja újra a TIA-val kapcsolatos álláspontját.