3D-ben nyomtat az új printer

Vágólapra másolva!
Térbeli alakzatokat is képes produkálni egy amerikai cég által fejlesztett eszköz. A három dimenzióban gondolkodó printer egy mobiltelefont egy óra alatt nyomtat ki.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Z Corporation nevű vállalat nyomtatói porszerű anyagból formázzák meg a kívánt térbeli alakot. Maga a "nyomtatás" rétegekben történik, egy teljes alakzat több száz, de akár több ezer nyomtatott rétegből állhat össze, egy-egy réteg vastagsága 0,076 és 0,254 milliméter között változhat. A bostoni cég a technológiát és a printer működő prototípusát San Diegóban, a Siggraph számítógépes grafikai kiállításon demonstrálta. A printereket működtető szoftver stl, ply és vrml fájlokból képes térbeli modellt alkotni, két típusú, egy keményítő- és egy gipsz-alapú nyomtatási anyagból. Az eljárást egyébként először a Massachusetts Institute of Technology falai között dolgozták ki.

Nyomtatók a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/informatika/hardverek/nyomtatok/

A Z Corp. elsősorban térbeli modellezésre ajánlja a technológiát, a cég szerint többek közt a Sony, a Lockheed Martin, az Adidas és a BMW már jelenleg is használja különböző termékminták, próbaverziók létrehozására. A 3D-s nyomtatók igen összetett struktúrákat is képesek létrehozni: a cég internetes oldalán elhelyezett demóképek között elektronikai alkatrészek mellett kerék, vagy akár cipő is található.

A legnagyobb modell: Z810

A vállalat honlapjából az is kiderül, hogy egyelőre három különböző képességű és árú modell közül választhatnak a leendő ügyfelek. Egy életnagyságú és valósághű mobiltelefon makett "kinyomtatása" körülbelül egy órát vesz igénybe a leggyorsabb printerrel, egy-egy összetettebb, vagy nagyobb méretű modell azonban elkészítése ennek az időnek sokszorosát is igénybe veheti.

A Z Corp. reményei szerint belátható időn belül akár kiskereskedelmi forgalomban, számítás- és irodatechnikai üzletekben is megjelenhetnek a térbeli alakzatok létrehozására képes eszközök. A tömeges elterjedésükre azonban valószínűleg egyelőre várni kell, hiszen a legolcsóbb modell ára is 30 ezer dollár, azaz mintegy 7 millió forint.