Doom III

Vágólapra másolva!
Alábbi cikkünkben a vitathatatlanul legnagyobb várakozással megelőzött PC-s játékból, az FPS-ek ősatyjának tekintett Doom harmadik részéből adunk egy rövid ízelítőt.
Vágólapra másolva!

Hogy le fogja-e győzni idén a Doom harmadik része a többi, az újgenerációs jelzővel felékesített FPS-t, mint a Half-Life 2, a Chrome, vagy a STALKER, az kérdéses, az mindenesetre aligha vitatható, hogy a legnagyobb érdeklődés az idSoftware stílusalkotó programsorozatának harmadik részét előzi meg.

First Person Shooter linkgyűjteményhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/szorakozas,_pihenes,_sport/szorakoztatoipar/jatekok/akciojatekok/First_Person_Shooter/

A fent említett vetélytársak elsősorban grafikájukkal fognak annyira a kategória eddigi képviselői fölé nőni, hogy méltóan viselhessék az újgenerációs titulust. A Doom harmadik részéből sem maradhattak ki tehát azok a grafikai újdonságok, melyek a konkurenciát figyelembe véve hamarosan alapvetők lesznek. Ennek megfelelően a Doom 3 karakterei is rendkívül nagyszámú poligonból fognak elépülni, az árnyékokat a vadonatúj grafikus motor valósidőben fogja számolni, a textúrák minden eddiginél életszerűbbé teszik a felületeket, és a fényhatásokra sem lehet senkinek sem panasza. Ami az utóbbit illeti, a D3-ban sem fogunk egy darabig látni, hogyha elsütnek közelünkben egy olyan fegyvert, mely elvakítja a karakterünket.

Az ultrarealisztikus grafika mellett szintén alapvető fontosságú lesz a Doom 3 megjelenésekor a hasonlóan valósághű fizika. Ebben valószínűleg a Half-Life 2 fogja vinni a pálmát, de az idSoftware programozói is kitettek magukért, és az ő programjukban sem lesz mindegy, hogy mondjuk egy üres, vagy egy teli hordóba lövünk bele, vagy éppen egy könnyű, vagy egy nagyon nehéz tárgyat próbálunk hozzávágni az ellenségekhez.

Ha már a lövöldözésnél és a vagdalkozásnál tartunk, vessünk pár pillantást az arzenálra. Ugyan vannak új fegyverek is a játékban, szerencsére a fejlesztők nem követték el azt a hibát, hogy kihagyják a klasszikusnak számító Doom fegyvereket, mint amilyen a sokak kedvencének számító shotgun, a rakétavető, vagy a plazmaágyú. Az új csecsebecsék között feltűnik egy új géppisztoly, valamint érdemes megemlíteni azt a rudat, mellyel világosságot hozhatunk a sötét helyekre, de végszükség esetén az ellenfeleinket is csépelhetjük vele.

A realisztikus fizikának köszönhetően egyáltalán nem mindegy, hogy az ellenfeleket mely testrészükön találjuk el, és persze az sem közömbös, hogy melyik fegyverrel. A játék motorja a per-polygon technológiát használja a sérülések modellezésére, úgyhogy lesz lehetőségünk végtagjaiktól, vagy akár fejüktől is megszabadítani az ellenfeleket.

Szintén alapkövetelmény egy akciójátéktól a többjátékos mód támogatása, így a Doom 3 fejlesztői sem vethettek spongyát a multiplayer módra. Hogy összesen hány mód kerül be a végleges játékba, az még nem került eldöntésre, de a klasszikus változatokkal, mint amilyen a deathmatch, a team deathmatch, valamint a capture the flag, bizonyosan találkozhatunk.

A fentiek persze csak egy rövidke ízelítőt adtak az idSoftware műhelyében készülő programról, de remélhetőleg a végleges változat jövő év eleji kézbevételekor sem kell csalódottan vakargatnunk a fejünket, hogy miért nem a HL-2-re, vagy a Chromera ruháztunk be inkább.

Rendszerkövetelmény: még nem ismert.